Föld Napi játszóház lesz Kecskemét központjában
![Föld Napi játszóház lesz Kecskemét központjában Föld Napi játszóház lesz Kecskemét központjában](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/148734.jpg)
Föld Napi játszóház és akadályverseny lesz óvodásoknak és kisiskolásoknak 2017. április 21-én, pénteken délelőtt Kecskemét központjában. (A fotó a 2015-ös Föld napján készült)
Hírös Agóra előtti közterületen (rossz idő esetén az előcsarnokban) a gyerekek az akadályverseny során játékos feladatok segítségével ismerkednek meg az ökológiai lábnyom fogalmával, és csökkentésének lehetőségeivel.
A program létrehozásában a főszervező mellett különböző, főként a természetvédelemben érdekelt intézmény, szervezet vesz részt. Közte lesz a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Vackor Vár Erdei Iskolája és Kecskeméti Arborétuma is. A résztvevő gyerekek a Föld napján több helyszínen játékos formában szereznek hasznos ismereteket arról, hogy hogyan vigyázhatunk fölgolyónkra.