„Édes Szűzanyám, fogd a kezem…!” – Egy XXI. századi kecskeméti „próféta” mentalitása
Képgaléria
- Mi szolgáltatta a könyv megírásának alapötletét? – tudakolom Bereznai Zsuzsannától.
- Különleges, nem szokványos úton-módon született meg a Szalai Sándor „próféta” személyiségéről szóló, monografikus igényű könyv. Ugyanis a néprajzkutatót vagy megbízzák egy-egy szaktudományos téma feldolgozásával, vagy pedig saját tudományos fantáziája és az adott kutatási terület nyomán kerülhet előtérbe az adott néprajzi jelenség. A néprajzi gyűjtőmunkát az addigi szaktudományos eredmények áttanulmányozása előzi meg, és részletes gyűjtési kérdőív összeállítása követi, azaz a munka megalapozásához szükséges tematikus vezérfonal kialakítása. A néprajzi interjúk elkészülése után már csak meg kell írni a tanulmányt.
Noha évtizedek óta foglalkozom vallási néprajzi kutatásokkal, korábban sose gondoltam arra, hogy egyszer könyvet fogok írni a magyar vallási néprajzkutatás egyik legelső és legjelentősebb képviselője, a szegedi Bálint Sándor nyomában egy másik „szentemberről”, aki ugyancsak a szegedi nagytáj szülötte.
Ez a könyv minden korábbi tanulmányomtól eltérő módon született meg. Az elmúlt esztendők során fokozatosan eszméltem rá arra, hogy ki is Szalai Sándor, kivel is hozott össze a sors, és döbbentem meg azon, hogy milyen különleges és értékes ember társaságában töltöm a napjaimat.
A néprajzkutató számára az egyik legszebb feladat az egyéniségkutatás, vagyis a népélet, a népi társadalom egy-egy kiemelkedő személyiségének a megtalálása és feltárása: megismerése és megértése – megismertetése és megértetése.
- Hogyan talált rá Szalai Sándorra? Mi fogta meg benne?
- Szalai Sándorral 2014-ben ismerkedtem meg, akkor csatlakozott a műkedvelő alkotókat összefogó Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre nevű társaságunkhoz. Majd megismertem a költészetét és képzőművészeti alkotásait. Amikor meghívott az Isten a szeretet nevű, a kecskeméti Főplébánia keretében működő, általa vezetett imaközösségbe, akkor pedig egy olyan vallási kisközösség életének lehettem részese, ahol a keresztény hit elmélyült megélésének az igénye és az egymás iránti szeretet uralkodik. A legelső megdöbbentő élményben 2015. december 23-án volt részem, akkor hallottam tőle először karácsonyi meditációt, amely különleges hitbéli élményt jelentett a közösség tagjai számára. Akkor tudtam meg, hogy évtizedek óta tart ünnepekhez kapcsolódva lírai–drámai szabad meditációkat, amikor Jézus, Szűz Mária vagy a Szentlélek nevében szól a hívekhez. Attól kezdve diktafonra vettem a közösségben elhangzó tanításait, meditációit és a kötetlen, spontán módon elhangzó imádságokat. Mindezt hétről hétre megörökítettem. Keresztény tanításai a római katolikus egyházi év liturgikus mozzanataihoz kapcsolódnak. Nemcsak a Biblia ismertetéséről szólnak, hanem napjaink társadalmi aktualitásaival, a mindennapi élet jelenségeivel is összekapcsolja és értelmezi őket. Ez még nem különleges dolog egy hitoktató munkálkodása kapcsán. Ám a belőle áradó szuggesztív erejű beleérzéssel, az átélés mélységével és az elvonatkoztatás erejével olyan lelki mélységeket képes feltárni, amelyek jóval túlmutatnak a hitoktatóktól megszokott bibliamagyarázatokon.
- Miért érdekes a személyisége?
- Szalai Sándor – a nép fia, maga a nép, az élő kollektív népi emlékezet. Ugyanakkor szikrázó egyéniség, aki egyedi, különleges és rendkívül erőteljes szellemi kisugárzással rendelkezik.
Metafizikai meghatározottságú, egyszerűségében is mély és értékes, ősi tudás ösztönös hordozója – ő ezt a népiséget vitte tovább, tartotta fenn és élte tovább a maga külön világában. Némely esetben önmaga számára is érthetetlen, hogyan került bizonyos tudásanyag a birtokába.
Az archaikum és a modernség harmóniája fejeződik nála ki abban, hogy a magyar paraszti mentalitás legbelsőbb lényegét képviseli, ám a nép fiában a tudós ember is benne rejtőzik, aki világosan látja és láttatni képes a világ rendjét.
Ösztönösen tört fel belőle és bontakozott ki benne a vallási érzés, a papi pálya iránti vágyakozás. Az ösztönösséghez tudatosság társult akkor, amikor elhatározta, hogy teológiai tanulmányokba kezd.
Tehát egyszerre képviseli a mély és a magas kultúrát, a kollektívum és az individualizmus egyaránt jelen van életében.
„Magányos” embertípus, kevés szóval él a mindennapokban, mint a tanyasi parasztember. Csöndes próféta – nem látványos formában nyilvánul meg. Ám művészi kifejezéskincse annál beszédesebb. És ha a hitről beszél, ünneplőbe öltözteti lelkét – szellemi kisugárzása és ereje magával ragadó. A hit iránti alázata, hitének mélysége megrendítő különlegességet képvisel XXI. századi társadalmunkban.
Zseniális művészemberként azonban öntörvényű – és ez így van rendjén. Nem enged az elveiből, mert szerinte az örökkévalóság elemei olyan értékek, amelyek a világ megváltoztathatatlan rendjéhez tartoznak.
A „szentemberek” általában vagy magányos személyiségek, „remete”-alkatúak, vagy pedig a közösségi feladatkörben emelkednek ki környezetükből. Sándor „remete” és közösségi ember egy személyben.
Krisztusi szív – aki egy életen át minden földi javát megosztja embertársaival, akár idegenekkel is. Valódi mindennapi tanúságtevő hitvalló, próféta – aki rendíthetetlen hittel és meggyőződéssel képviseli azt, amire elhivatott, azt a feladatot, amire egyedül ő született erre a világra. Nem törte meg a megannyi próbatétel: a meg nem értés, a megaláztatások és az üldöztetés a szocializmus éveiben.
Nagy „szentember elődei”, a jászladányi Orosz István, a kunszentmártoni Ökrös József, a szegedi Tüdő Vince a XIX. században és a XX. század legelején képviselték a középkor katolikus népi vallási felfogását. A száz, illetve százötven évvel később született Szalai Sándor, kecskeméti próféta ugyanazt a konzervatív értelmű, az ókeresztény gyökerekre alapozott, tiszta keresztény hitet képviseli, mint az említett szentember-elődök. Azt a hitet éli meg önmagában, és annak érdekében „prófétál”, amiért Jézus Krisztus a keresztény egyházat megalapította, ami a Szentírás könyveiben elénk tárul.
- Miként született meg végül a kötet? Mely műfajba lehetne besorolni?
- 2016 év elején határoztam el, hogy tanulmányt írok róla, ám menet közben kötetté bővült az anyag, és még így is sok minden kimaradt belőle, aminek a publikálása folyamatban van.
A könyv egyfelől a vallási néprajz egyik kevéssé kutatott témaköréről szól, és igyekeztem a lehető legteljesebb módon feldolgozni. Ahogy a cím is jelzi: a mentalitáskutatás körébe tartozik, vagyis a gondolkodásmód, az életérzés, a „lélekrajz” áll a középpontban. Másfelől pedig a nagyközönség számára is szántam, vagyis olvasmányos, tudományos ismeretterjesztő módon igyekeztem megfogalmazni. Arra törekedtem, hogy az is megértse, aki nem szakember vagy éppenséggel nem római katolikus. A könyv megírásakor alkotótársaim voltak Balanyi Károly és Szabó Pál képzőművészek, a képzőművészeti alkotások elemzése kapcsán. Az irodalmi műelemzések megírásakor Holczer József nyelvész és irodalmár, piarista atya volt a szerzőtársam. A kötet vallástörténeti és néprajzi jelentőségéről pedig a lektor, Szigeti Jenő ír.
- Mit vár a mű megjelenésétől?
- A könyvbemutató és az azt követő érdeklődés felülmúlta elvárásainkat. Szinte mindennap kapunk visszajelzéseket, amelyek arról szólnak, hogy érdeklődéssel olvassák az emberek. A legtöbben azon csodálkoznak, hogy egyáltalán létezik még olyan ember, mint Szalai Sándor. A szakmai elismerést mutatja az is, hogy az Ethnographia című folyóirat is bemutatja a néprajzkutatók számára.
- Manapság igen nehéz megélni a művészeti tevékenységből. Mégis miben látja az alkotás értelmét? – fordulok Szalai Sándorhoz.
- Az embernek megvan a lehetősége arra, hogy szép életet éljen. Ha az alkotásom láttán valaki visszatér az Istenhez, megérinti a lelkét és a békesség útjára lép, akkor úgy érzem, volt értelme a munkámnak. Szembe kell úszni az árral – nincs megalkuvás.
- Mit jelent az Ön számára a spiritualitás? Ki Önnek Jézus?
- A spiritualitás szentség, mindent jelent: a teljességet. Egy olyan utat jelöl, amelyben a földi lét végén az örök hazában folytatódik az ember élete. A spiritualitás a szentség, a szentté válás útján való haladásban meg lehet élni azt az eredeti szépséget, amit Isten az ember teremtésekor elhelyezett benne. Ezt jelenti az Isten képére és hasonlatosságára való teremtettség. És ezen az úton haladva válhatunk ajándékká mások számára. A legnagyobb ajándék az, ha Jézust adjuk másoknak. Ahogy ezt a Boldogságos Szűzanya is tette és teszi a mai napig.
Jézus nekem a személyes megváltóm, az élet forrása. Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” A Legméltóságosabb Oltáriszentségben szinte misztikusan egyesülhetünk Ővele, vagyis Ő egyesít önmagával, anélkül, hogy önállóságom megszűnne, sőt így lehetek az, akinek Isten elgondolt.
- A képzőművészetet vagy az irodalmat érzi magához közelebb állónak?
- Azonos hangsúlyt kap mind a kettő. A képzőművészeti alkotásaimhoz verseket is szoktam írni.
- Elégedett önmagával? Hogyan éli meg a sikert?
- Az az igazi siker, ha az alkotásaim hozzájárulnak ahhoz, hogy azokat szemlélve közelebb kerülnek az emberek Istenhez, magához az élethez. Az alkotásban szüntelenül lehet fejlődni, célom az, hogy az egyre tökéletesebbé váló formai megoldásokban még inkább át tudjam adni azt a mondanivalót, ami megérintheti az embereket. Azt is szeretném megjeleníteni alkotásaimban, hogy a kor kihívásaira válaszokat adjak.
Az ember sohasem bízhatja el magát, mindig fejlődnie kell. A siker – az Istené, én csak hálát adhatok azért, hogy ezt megtehettem: Őáltala, Ővele és Őbenne.
