Több száz gyermek táborozott a Széchenyivárosi Iskolák Erzsébet táboraiban
![Több száz gyermek táborozott a Széchenyivárosi Iskolák Erzsébet táboraiban Több száz gyermek táborozott a Széchenyivárosi Iskolák Erzsébet táboraiban](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/152494.jpg)
Lovrity Sándorné, a Széchenyivárosi Általános Iskolák - az Arany János, a Lánchíd Utcai Sport és a Móra Ferenc - intézményvezetője elmondta, a családok számára nagy öröm volt, hogy a gyermekeik az idén is részt vehettek a tábori programokon. A családoknak gyerekenként egy hétre 500 forint önerőt kellett fizetni.
- Intézményünk mindhárom iskolája igényt nyújtott be a Napközi Erzsébet táborok működtetésére- tájékoztatta hírportálunkat az igazgatónő. - Az elnyert támogatásból kilenc tábort tudtunk megvalósítani, így a nyári szünidő négy hetében is gyermekzsivajtól voltak hangosak iskoláink folyosói. A tábor logójával díszített pólóban vidáman játszottak a kisdiákok: sportversenyek, kézműves foglalkozások, virágültetés, gyümölcs- és zöldségsaláta készítés, fagyizás, múzeumlátogatás, mozi, bűvészkedés, zene, tánc, kalandpálya, csapatépítő játékok és egész napos buszos kirándulások - Szegedre, Kerekegyházára, Budapestre, Veresegyházára, Szarvasra - tették emlékezetes élménnyé a táborozást.