December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2017. október 4. 18:31

Felszentelték a felújított Csalánosi-keresztet

Képgaléria
Felszentelték a felújított Csalánosi-keresztet
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentelte fel szerda délután a Csalánosi parkerdő Mária útjának bejáratánál elhelyezett, a Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre által frissen felújíttatott Krisztus-keresztet. Az ünnepségen megjelent Farkas P. József, a civil szervezet alapító-szervezője, Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, valamint az állami erdőgazdaság más vezetői, élükön dr. Gőbölös Antal korábbi igazgatóval – és velük együtt mintegy százötven érdeklődő. A bensőséges alkalmon Molnár Zoltán, a Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője osztotta meg hallgatóságával a legalább százesztendős szakrális emlék történetét. Beszámolóját Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. titkárságvezetőjének csodálatos énekhangja ékesítette. A rendezvényt szeretetvendégség zárta. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szent Ferenc Környezetbarát Kör