November 25. hétfő, Katalin
Hírek, események 2007. december 28. 23:37

Dr. Bábel Balázs beszéde a karácsonyi kalocsai diakónus szentelésen

Képgaléria
Dr. Bábel Balázs beszéde a karácsonyi kalocsai diakónus szentelésen
Amint arról már hírt adtunk, karácsony szerdáján/másnapján hat fiatalembert szentelt diakónussá dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita. Sokak kérésére most Hit és élet rovatunban közreadjuk a főpap szentbeszédét. Köszönjük Barótai Imre kanonok atya nagyvonaló segítségét, az írás megküldését.
Kedves Fiaim! Főtisztelendő Paptestvérek! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Amikor az Õsegyház szükségét látta, hogy az apostolok mellett legyenek a szent rendbe fölvéve segítő társak, akkor az apostolok lelkében még elevenen élhetett az Utolsó Vacsorának az emlékezete, amikor Jézus az Eucharisztiát megelőzve, egy beszédes tettel fölhívta a figyelmüket arra, hogy az Isten szolgálata, az az ember szolgálatával is jár. Ezért kötényt kötött, mosdótálat vett a kezébe és az akkori rabszolgáknak a feladatát, a lábmosást elvégezte tanítványaival. Innen is eredeztethető, már Jézus szándéka szerint is, hogy legyenek olyan férfiak az Egyházban, akik a szolgálatra adják az életüket. Nem szolgáltatásra, hanem elsődlegesen Jézus szolgálatára és az Õ népének a szolgálatára. Egyébként is maga Jézus terjeszti ki ennek a körét, amikor azt mondja, amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek. Az Egyház fő feladatai között ott van a diakonia, azaz a szolgálat, ott van a leiturgia, az Isten tiszteletek rendjének a megtartása, a szentségek kiszolgáltatása, s a partüria, a tanúságtétel, amely olykor még a vértanúságot is megköveteli Jézus követőitől. Milyen szolgálatra szentelődtök Kedves Testvéreim? Szentelődtök az IGE szolgálatára, majd elhangzik a szó: Vedd az Evangéliumot, amelynek hirdetője lettél. Az Evangélium hirdetése kötelezettségetekké lesz. A ránk következő év ennek még egy különös nyomatékot is ad, hiszen Magyarországon a protestáns testvérekkel együtt a Biblia évét hirdetjük meg. Mindig is fontosnak tartottuk az Isten szavát, vasárnaponként három részlet is elhangzik a Szentírásból, de most kifejezetten a középpontba állítjuk. A protestáns testvérekkel együtt, mint tudjuk őnekik ugye a szentségekben nincs meg az a teljesség mint nálunk, viszont meg van a Szentírásnak ősi tisztelete, olvasása, ismerete, annak tanulmányozása és az arról vallott tanúságtétel. Mindenféle rivalizálás nélkül el kell mondani azt, hogy nagyon nagy baj lenne, ha a katolikus diakónusok, vagy papok kevésbé lennének képzettek a Szentírás ismeretében, annak jó és erőteljes kifejtésében, illetve a hívek, a hallgatóság számára való lefordításában. Ez az egyházmegye, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye egyébként nagyon nagy biblikusokat tud fölmutatni. Jelenleg is vannak kalocsai származású főiskolai, egyetemi tanárok, professzorok, biblikusok, de a múltbélieket még név szerint is meg kell említeni. Gondolok itt Szörényi Andorra, az idősek ismerik, vagy a 100 éve született kalocsai származású Mócsi Imrére, akiről megemlékeztünk, aki mártír sorsú ember volt, hiszen sok évet töltött Magyarországon börtönben, de hogyha kint marad a Gregoriánán, a Katolikus Egyház legmagasabb színvonalú egyetemén, ott továbbra is professzor lett volna, s a különböző karokról áradtak az emberek az egykoriak tanúsága szerint, hogy Mócsi Imre atyát hallgassák, mert nem csak száraz módon ismertette a tényeket, mint egy lexikon, hanem olyan beleéléssel, hogy néha még el is könnyezte magát. S az nem volt színészkedés, hanem átérezte az Isten szavának bennünket, szívet-lelket érintő mondanivalóját, az Isten szeretetét és megváltó üzenetét. De meg kell említenünk Belon Gellért atyát is, akinek a könyveit már többen ismerik még a hívek közül is. Õ nem annyira tudomány világa felől, bár annak is ismeretében volt, hanem a lelkiség felől közelítette meg a Szentírást, s akik ismerték, találkoztak vele – nekem is megadódott -, azok láthatták, hogy ő nem lapoz a Szentírásban, hanem abban a pillanatban legyen az a kivonulás könyve, vagy a thesszaloniki levél 5. fejezete, kinyitotta a Szentírást ott, nem is kellett volna neki talán olvasni sem, de a pontosság kedvéért olvasta, de úgy olvasta, hogy abba belevitte a lelket, a mindennapi gondolatot, ezért ma is nagy haszonnal olvassuk az ő elmélkedéseit. Ilyen elődök nyomán, nektek a Szentírást állandóan tanulmányoznotok kell. Remélem elmondható rólatok, amit Timoteusról elmondott Szent Pál, hogy gyermekkorod óta ismered a Szentírást. Mostantól fogva pedig, mintegy hivatásos kötelezettségként tanulmányozd, olvasd, elmélkedj róla és mint hiteles tanúja tegyél tanúságot az Isten szaváról. Aztán a liturgia szolgálatára is szentelődtök. A névben leiturgia benne is van, Isten szolgálata ott az oltár körül, a szentségek kiszolgáltatásánál, hiszen a keresztség szentségének a kiszolgáltatása már a diakónusnak is feladata lehet, sőt a házasságkötésnél asszisztálhat, kioszthatja az Oltáriszentséget: áldoztathat, egyáltalán a liturgiát teljessé és széppé teszi. Lehet azt látni, hogy a pápai miséken is mindig van diakónus, aki olvassa az Evangéliumot és ott szolgálatával az Isten-dicsőítést végzi. S azután szentelődtök a szeretet szolgálatára. Eredendően abból indult ki a diakónusok kiválasztása, hogy az apostolokat túlságosan lekötötte már a karitásznak, a szeretetszolgálatnak a feladata, ezért kértek maguk mellé segítséget. Kiválasztottak 7 jó hírben álló, bölcs és Szentlélekkel eltelt férfit. Már abban az időben is fontosnak tartották, hogy tulajdonképpen szervezetten gondoskodjanak a szegényeikről a keresztények. A mai világban is szükség van arra, hogy a szeretet szolgálatában is tevékenykedjünk, hiszen olyan világ nyílott ránk, hogy a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegények meg még szegényebbek. Az az ország, amiben ti diakónusok lesztek három millió olyan embert ismer, amelyben három millió ember a szegénység szintje alatt él. Akiknek föl kell ismerni a nehézségeit. Mindent megoldani nem tudunk, mert nincs rá eszközünk és lehetőségünk, de a készségnek meg kell lenni a lehetőségek szerint. Dosztojevszkijnek van egy novellája, hogy megy egy ember az úton és egy koldus nyújtja felé a kezét. Az ember ösztönösen belenyúl a zsebébe és akkor veszi észre, hogy nincs benne semmi. S a koldus megköszönte. Mit köszön – mondja az ember, hát nem adtam semmit. DE AKART! Az akarat legyen meg bennünk arra, hogy a szeretet szolgálatában segédkezzünk. Ez lehet lelki és anyagi természetű is. A szolgálatot az ember egész élete folyamán saját erejéből végezni nem tudja. Belefáradunk, elszürkülünk, úgy gondoljuk hogy most már végezze más, mi már tettünk eleget és azt hisszük hogy minden rendben van, mert mi akkor megtettük a magunkét. Nekünk végig a szolgálat szellemében kell élnünk és attól a nagy kísértéstől meg kell óvni magunkat, ami az élet legnagyobb kísértése, amiről azt mondja az Úr Jézus, hogy a gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig az üdvözül. Olyan világban élünk, hogy a gonoszsággal nap mint nap találkozunk és azt gondoljuk, hogy talán már nem is érdemes jónak lenni. Miért? Olyan sok gonoszság van ebben a világban, s ilyenkor megkísérti a keresztény embert hogy abbahagyja a jócselekedeteket. Nem lehet! Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül. Ehhez az imaéletre van szükség, hogy az ember ki tudjon tartani és hűséges legyen és a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Minden szent tisztelete benne lehet, de a Boldogságos Szűzanya magát az Úr Szolgálóleányának mondta. Õtőle is tanulni kell, sőt elsődlegesen, mert hogy Jézust szolgálta, s azokat az embereket akik ott voltak körülötte és az élete a szolgálatban telt el. Azt lehetne gondolni, hogy ez a feladat, ez a hivatás inkább az állandó diakónusoknak az osztályrésze lesz, mert ti Isten kegyelmével fél év múlva pappá szentelődtök. A diakonátus azért nem múlhat el nyomtalanul, mi több maradandó állapot is, ahogy egy fának a körgyűrűi őrzik az elmúlt éveket, ugyanúgy a szentelés fokozataiban ott kell lenni az előzőeknek is. Nem véletlen, hogy a Szentatya magát Isten szolgáinak a szolgájának mondja és betölti ezt a feladatot, mert aki csak így kívülről nézi a pápát, főként így egy karácsonyi ünnep alkalmával: kijön a Szent Péter templom loggiájára, elmond 60 nyelven egy-egy üdvözlő szót, megtapsolják, milyen jó neki, hogy egy ilyen világhírű ember. Ha közelről ismernétek, akkor rájönnétek, hogy egy előkelő rabszolga. A világ legelőkelőbb rabszolgája. Akit ugyan valóban körülvesz a tisztelet, de egész élete a szolgálatban tevődik el. Nincs magánélete, csak addig amíg alszik. Nincs magánélete, hanem szolgálatban éli az egész életét. Elég hallgatni a vatikáni rádiót, hogy nap mint nap a világ minden részéről odaérkező püspökökkel, hívekkel találkozik, hallgatja őket, arra fölkészül, belehelyezkedik az élethelyzetükbe és próbál segíteni az Egyháznak és a világnak a dolgaiban. Ebből csak azt akarom kiemelni, hogy ti magatok is diakónusok IS kell hogy maradjatok életetek folyamán és ehhez kérjétek az Isten kegyelmét és én is kérem számotokra. Mostmár naponta így keljetek föl – én Mancel Mihály atyától tanultam - áttételesen, mert olyan mondta nekem, aki jó barátja volt neki, hogy ő amikor reggel fölkel, rátekint a szobájában lévő Krisztus-képre és ezt mondja: szolgálatodra jelentkezem. Legyen ez a programotok ezentúl, hogy az ő szolgálatára jelentkeztek, aminek következménye az, hogy az emberek szolgálatára is. Ez a hivatás boldogító tud lenni, mert a szeretet teszi teljessé és boldogítóvá. Karácsony másnapja, még az ősforráshoz, a szeretethez is visszavisz bennünket, amiből Szent István diakónus is élt és ezt a forrást kell nekünk is inni, hiszen Jézus Krisztus születése, halála, föltámadása éppen értünk, a mi üdvösségünkért történt. Õtőle merítjük az erőt, magunk elé állítjuk a szent példákat és így indulunk. Így induljatok ti is és legyetek az egyházmegyének kiváló diakónusai, akikről majd el lehet mondani, amit az első diakónusokról mondtak, hogy bölcs és Szentlélekkel eltelt férfiak voltak. Ámen.

Kövessen minket a Facebookon is!