In memoriam Fehér Dezső
„(Mózesnek, az Isten emberének imája.) Uram, te voltál menedékünk nemzedékről nemzedékre, mielőtt a hegyek kiemelkedtek, mielőtt a föld és a világ kialakult. Isten, te öröktől fogva vagy, s örökké! Te a halandót ismét porrá teszed. Így szólsz: „Emberek fiai, térjetek oda vissza!” Mert ezer év előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt. Vagy annyi, mint egy éjjeli őrállás. Hamar elragadod őket, olyanok, mint a reggeli álom, mint a sarjadó fű: reggel kihajt, kizöldül, estére lekaszálják és elszárad. Valóban semmivé leszünk haragod előtt, megzavarodunk neheztelésedtől. A szemed elé állítottad bűneinket, arcod világosságában látod vétkeinket. Minden napunk haragodban múlt el, éveinket egyetlen sóhajként éltük át. Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad. Ki mérheti föl haragod erejét, ki fél eléggé haragod hevétől? Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére! Fordulj felénk újra, Uram! Miért késel oly soká? Légy irgalmas szolgáidhoz, üdíts fel minket irgalmaddal, hogy ujjongjunk és örüljünk ezentúl minden nap. Vidíts fel a napokért, amelyeken próbára tettél, az évekért, amelyekben nyomorogtunk. Nyilvánítsd ki művedet szolgáidnak, s gyermekeik előtt tárd fel dicsőséged! Az Úr jósága virrasszon fölöttünk, őrizd meg a kezünk munkáját!” (Zsoltárok 90)
