Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2019. március 5. 11:26

Ismét Japán Nap lesz Kecskeméten

Képgaléria
Ismét Japán Nap lesz Kecskeméten
Hazánk 150 évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatot Japánnal. Az alkalom apropóján rövidesen újból Japán Napot rendeznek városunkban. A tradicionális eseményre április 13-án, szombaton kerül sor – hangzott el az egyik szervező, egyben kiemelt partner, Sensei Prikkel Antal vállalkozó, a Yamato Budo Akadémia megálmodója és fenntartója előadásán a Wojtyla Barátság Központban. (Fotók: Mátyus István)

A rendkívül gazdag kulturális programmal tarkított esemény helyszíne a Járvás Istvánné Sportcsarnok lesz, mely a Hunyadi János tér 2. szám alatt tárt kapukkal várja a japán kultúra szerelmeseit. A belépés díjtalan – árult el további részleteket Prikkel Antal.

– Az érdeklődők egyebek mellett kardiskolák bemutatóját élvezhetik, továbbá lesz origami, kokesi-baba kiállítás, szusi- és italkóstoló is. A kecskeméti rendezvényt augusztus 20-án egy budapesti követi, melyet japán delegációkon kívül Orbán Viktor miniszterelnök is megtisztel jelenlétével, ahol jómagam kardbemutató prezentálására kaptam hivatalos felkérést – vázolta a Japán Nap terveit az előadó, aki Farkas Pál, a Wojtyla Ház szervező munkatársának felvetésére hozzátette:

– A harcművészet egyfajta sporttevékenység, ami jótékony hatást fejt ki az agy működésére. Ennek folyományaként új ötletek fogalmazódnak meg bennem, melyeket jól hasznosítok vállalkozásomban, a Szentkirályi Szikvíz Kft. berkeiben. Az ennek révén képződő nyereség bizonyos részét a nemzetközi védjegyoltalom alatt álló, általam életre hívott és vezetett Yamato Budo Akadémia felvirágoztatására, a Szentkirályon megvalósuló japán harcművészeti oktatás színvonalának további emelésére fordítom. Mindez egészséges körforgást alkot az életemben.

A vállalkozó autentikus japán dísztárgyakkal ékesített szamuráj-bemutatóját követően végül javasolta hallgatóságának, „hazafelé menve mindenki öleljen át egy fát, mert a japán emberek hitvallása szerint így egyenesen az Univerzumból kapunk energiát”.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája