Farkas Bertalan a Wojtylában
Képgaléria
Hatalmas taps fogadta hazánk egyetlen űrpilótáját, Farkas Bertalant a Wojtyla Barátság Központban. Mindenki „Farkas Bercije” Borzák Tibor újságíró meghívására látogatott el a civil szervezet étkezdéjébe, ahol ezúttal interaktív módon folyt a beszélgetés. Bárki feltehette kérdéseit, melyekre örömmel válaszolt az idén 71. születésnapját ünneplő kozmonauta.
Farkas Bertalan rögtön kijelentette, szereti Kecskemétet, számos alkalommal megfordult a városban, utalva többek között a repülőorvosi vizsgálatokra. Majd felelevenítette pályafutása kezdetét.
– Sosem akartam űrhajós vagy vadászpilóta lenni. Még egészen kicsi voltam, amikor Gagarin az űrbe repült. Annyira megfoghatatlan volt az egész, hogy álmodni se mertem volna, hogy egyszer én is megtehetem ugyanezt – mesélte, majd izgalmas hírt osztott meg közönségével.
– Ha minden jól megy, még idén bejelenthetik hazánkban, hogy keresik a második magyar űrhajóst. Sok kritériumnak kell megfelelniük a jelentkezőknek, de végre egy másik magyarnak is megadatik a csoda, melyben nekem annak idején részem volt – fogalmazott.
Rögtön érkezett a kérdés: igaz, hogy nem lehetett egyetlen tömött foga sem?
– Sok kizáró okot felsoroltak, de ez nem szerepelt köztük. Nekem is tömték az egyik fogamat, de teljesen épp volt a fogsorom, melyet folyamatosan és megfelelően ápoltam. Sőt, 14 évesen még vakbélműtétet is végrehajtottak rajtam – árulta el Farkas Bertalan.
Milyennek látta Földünket az űrből? E kérdést Farkas P. József, a Wojtyla alapító-igazgatója tette fel, aki ezt már egyszer megkérdezte tőle Dunavecsén; 1980-ban, egy héttel az űrhajó leszállása után, amikor találkozott vele a település művelődési házában.
– Sok mindenről máshogy gondolkodik, aki már járt a világűrben. Az űrhajó egyik ablakán kitekintve: alattunk terült el a Föld, a tengerek, a földrészek és persze a Kárpát-medence. Azon morfondíroztam, az emberiség mekkorát lépett előre, hogy itt lehetek fent a világűrben, extrém körülmények között. Azután kinéztem a másik ablakon és az egész univerzumot láttam. Azonnal eszembe jutott, mennyire mákszemnyi az emberiség ebben a hatalmas térben. 350 kilométer magasan voltunk fent, 90 perc alatt kerültük meg a Földet, azaz egy nap 16-szor. Persze ez nem azt jelentette, hogy ennyiszer feküdtem le és keltem fel naponta, amint azt egyszer egy kisfiú megkérdezte tőlem.
Hogyan tudtak aludni? – érkezett ehhez kapcsolódóan az újabb kérdés.
– A 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra alvás valójában úgy nézett ki, hogy 16 óra munka és 8 óra alvás. Bár bevallom, én az alvási időt is minimálisra csökkentettem, néhány órára, ugyanis minden percét szerettem voltam kihasználni, hogy a világűrben járok. Az alvást se úgy kell elképzelni, hogy van egy szoba és ágyak. Ott semmi ilyen nem létezett. Az állandó súlytalanságban bár lehetett aludni és álmodni, de csak a falon vagy a plafonon.
A sorsközösség egyik tagját nagyon foglalkoztatta, hogy Farkas Bertalan találkozott-e földönkívüliekkel a világűrben?
– Nem találkoztam eggyel sem, nem kopogtattak be az ablakomon – mondta viccesen, de hozzátette, úgy véli, valahol kell, hogy legyenek valakik, akik életben maradásához nem feltétlen oxigén és víz szükséges.
Sokan emlékeztek Farkas Bertalan tévémacijára is, amit magával vitt. Örömmel tudták meg, hogy a mai napig megvan, nagy becsben őrzi.
Farkas Bertalan azt is elmondta, nagy álma volt, hogy újból az űrbe jusson, de ez sajnos nem sikerült. Mesélt még a családjáról, többek között a negyedik Farkas Bertalan megszületéséről. Sőt az sem kizárt, hogy hamarosan az ötödik is világra jöhet.
Az asztronauta végül segédkezett a Wojtyla Ház szegényeinek mai támogatója, Benyó Viktória ebédadománya kiosztásában.
