Október 10. csütörtök, Gedeon
Hírek, események 2020. október 2. 12:03

Átadták az Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat

Képgaléria
Átadták az Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat
Első alkalommal adományozott Assisi Szent Ferenc-emlékdíjat a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége. Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója alapította a kitüntetést, melyet idén Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi-igazgatója vehetett át sok éves, a szociális intézmény folyamatos fenntartása érdekében tett jószolgálati tevékenysége elismeréseként. (Fotók: Mátyus István)

Az oklevél tanúsága szerint: „A Karol Wojtyla Barátság Központ 2020. október 4-én emlékdíjat alapított azon jeles személyiségek tiszteletére, akik szociális intézményünk missziói tevékenységét illetően a Wojtyla-sorsközösséggel szoros együttműködésben, velük karöltve, szívük szerint Szent II. János Pál pápa szellemiségét követve, hathatósan előmozdítják népkonyhánk jószolgálati küldetését. Törekednek a legmagasztosabbra: élő víz forrásává válni a testben-lélekben kárt szenvedettek számára.”

Kezdetben Farkas Pál, a Wojtyla Ház önkéntes programszervezője ismertette Assisi Szent Ferenc életének legfőbb mozzanatait, majd Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte a kitüntetettet a népkonyha főbejáratánál összesereglett gondozottak gyűrűjében.

– A mi korunkban nem biztos, hogy pont azt kell vállalnunk, amit Assisi Szent Ferenc, de a maga helyén mindenki követheti az ő szellemiségét; a szerény életformát, mértékletes életmódot. Lelki vagy anyagi gazdagságából támogathat olyan rászorulókat, mint akiket a Wojtyla Barátság Központban is naponta fogadnak – fogalmazott.

A péntek délelőtti átadó ünnepségen Gulyás János egy Assisi Szent Ferenctől származó idézettel köszönte meg a Wojtyla-család tagjainak, hogy a díj kapcsán legelsőként személyére gondoltak. „Uram! Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek, mert akkor kap az ember, ha ad.” – hangzott Ferenc fohászának részlete. Ezt követően a Bács-Zöldért kereskedelmi igazgatója átvette Engert Jakabnétól a díszoklevelet, majd Farkas P. Józseftől Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikusművész Krisztust ábrázoló tűzzománc alkotását kapta emlékbe.

A magasztos eseményt ünnepi ebédosztás követte. A melegételt a széchenyivárosi Hírös Grill Étterem vezetője, Kis Vivien ajánlotta fel.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház