Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2021. március 16. 11:14

A pünkösdiek adtak ebédet a rászorultaknak

Képgaléria
A pünkösdiek adtak ebédet a rászorultaknak
Kedden a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet vette oltalmazó szárnyai alá a Wojtyla Barátság Központ százhúsz gondozottját. Lelkészük, Szerdi Szilárd – aki szokásától eltérően, a koronavírus járvány miatt, ezúttal sem tudott személyesen megjelenni – a mai ételadományozásuk kapcsán előzetesen elmondta: gyülekezetük egyik célja, hogy szolgáljanak a társadalom elesettjei felé. Jézus is arra hívott fel egyebek mellett, hogy a tanítványok támogassák az elesetteket. Nehézsorsú emberek mindig lesznek körülöttünk, és mi azzal, amink van, szeretnénk segíteni nekik – tette hozzá a lelkipásztor. A nagylelkű egyháztagoknak hála lencsefőzeléket és sertéspörköltet szolgáltak fel a szociális létesítmény mindig tettre kész önkéntesei. A pompás menü ízvilágát kenyér és Fornetti-kifli gazdagította. (Fotók: Tódor Norbert)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok