December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2021. március 19. 13:50 | Szerző/forrás: magyarkurir.hu

Fontos állomásához érkezett Isten szolgája Bálint Sándor boldoggá avatásának ügye

Fontos állomásához érkezett Isten szolgája Bálint Sándor boldoggá avatásának ügye
Március 17-én Kiss-Rigó László püspök megbízásából Németh Norbert, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágense a Bálint Sándor néprajztudós boldoggáavatási eljárására összeállított Positio huszonnégy példányát adta át a Szentek Ügyei Kongregációjának.

A dokumentumok átadásakor jelen volt Olasz Attila, a Szeged-Csanádi Egyházmegye papja is, aki jelenleg a Pápai Gergely Egyetemen folytat posztgraduális tanulmányokat.

A boldoggáavatási folyamat római szakaszában fontos állomás a Szentek Ügyeinek Kongregációja főpapi testületének ülése, melyet legközelebb 2021 májusában tartanak. A bíborosokból és püspökökből álló testület egy kilencfős teológiai bizottság véleménye alapján jár el, amely – Bálint Sándor életét tekintve – már korábban felülvizsgálta a hősies erények gyakorlását és az életszentséget. Amennyiben a közeljövőben döntést hozó testület is igenlő véleményt fogalmaz meg, akkor a kongregáció prefektusa a Szentatya elé terjeszti az ügyet.

Bálint Sándor néprajzkutató és művészettörténész boldoggá avatásának hivatalos egyházmegyei szakasza 2005-ben kezdődött meg, majd a Positiót (vagyis életének és ügyének feldolgozott anyagát) 2013-ban nyújtották be a Szentek Ügyeinek Kongregációjához. 2020-ban újabb előrelépés történt az ügy római szakaszában, amikor a teológusok alkotta bizottság a hősies erényeket és az életszentséget vizsgálta.

Bálint Sándor 1904. augusztus 1-jén született Szegeden. Életében hitvallóként élt, kitartóan végezte munkáját, és családja, Egyháza, valamint népe iránt mindig, minden körülmények között hűséges maradt. Példája napjainkban is sokak számára ad erőt. Élete és alázattal végzett munkássága kapcsolatot képez a hit, a tudomány és a város kultúrája között. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök egy korábbi nyilatkozatában így méltatta a „legszögedibb szögedi” tudóst: „Nagyobb szakmai karriert futott volna be, ha nem vállalta volna katolikus hitét.” Kitartásával arról tett tanúságot, hogy hűségét és szolgáló szeretetét soha semmilyen ideológia nem tudta megtörni.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye hűségesen őrzi Bálint Sándor példáját és tiszteletét, melyet egy folyamatosan bővülő honlap segítségével online felületen is bárki megismerhet. A 2020/21-es tanévben 12–18 éves diákok számára vetélkedőt hirdettek, melyben a résztvevők háromfős csapatokban a szakrális néprajz kiemelkedő kutatójának életpályáját dolgozzák fel. A versenyre több mint ötven csapat jelentkezett. A vetélkedő döntőjét a hitvalló tudós égi születésnapján, 2021. május 10-én Szegeden rendezik meg.

Imádságainkkal továbbra is kérjük a mindenható Atyát, hogy adja meg neki a megígért mennyei örök életet, és bennünket ajándékozzon meg azzal a kegyelemmel, hogy őt a boldog között tisztelhessük!

Ima Isten szolgája Bálint Sándor boldoggá avatásáért:

Istenünk! Te megengeded nekünk, hogy a kegyelmedet felhasználó embereket mint példaképeket magunk elé állítsuk és a magunk hivatásában, életében követni próbáljuk. Sándor szolgád szeretett Téged, és mindig figyelt lelkiismerete szavára, amelyben a Te szavadat akarta felismerni és utasításodat megvalósítani. Ezért képezte magát, ezért ment a nép közé, hogy a magyar vallásos kultúra gyöngyszemeit mindnyájunk számára hitet növelő kinccsé tegye. De megalázottságának és szenvedéseinek útján is Benned bízott, Téged nézett és a Te erőddel győzött emberi szenvedélyein. Add meg neki a hozzád hűségeseknek megígért mennyei örök életet, és add meg nekünk, hogy őt a boldogok között tisztelhessük és így még inkább példaképünknek tarthassuk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház