Április 19. péntek, Emma
Hírek, események 2021. június 4. 12:14

Merász József, Kecskemét korábbi polgármestere volt a Wojtyla Ház vendége

Képgaléria
Merász József, Kecskemét korábbi polgármestere volt a Wojtyla Ház vendége
1990-től egy választási cikluson át szolgálta Kecskemét városát a település első embereként Merász József. Az egykori polgármester a hírös város képviselőtestülete élén eltöltött négy esztendejének legemlékezetesebb pillanataiból nyújtott ízelítőt pénteken a Wojtyla Barátság Központban. (Fotók: Tódor Norbert)

A gépészmérnök végzettségű Merász József – aki II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp herceg 1993-as kecskeméti látogatása kapcsán vált igazán közismertté – saját bevallása szerint megválasztásakor sem kívánt négy évnél többet a polgármesteri székben tölteni, mert „műszaki emberként ingerszegény volt nekem a politikai közeg”.

A királyi pár kecskeméti vizitációjára máig szívesen emlékezik. Annál is inkább, mert később megtudta, a brit uralkodópár magyarországi látogatása csúcspontjának éppen az itt eltöltött néhány órát tekintette, mert „semmi nem volt megrendezett”.

Városvezetői szerepvállalásának eredményéről elmondta, akkoriban a semmiből kellett valamit kihozni, ráadásul az infláció is magas volt. Emiatt sok apró fejlesztésekből állt össze a kép. Gyakorta végül még az is elkészült, amire korábban nem jutott pénz.

Szolgálatának második évében megszületett a polgármesteri bál, melynek kivitelezésére a testvérváros Rüsselsheimben látott kiváló példát. – Úgy kalkuláltuk a jegyárakat, hogy aki csak akar, be tudjon jönni. Végül ezer feletti létszám volt jelen egy-egy bálon – fogalmazott.

Merász József mostanság nyugdíjas éveit tölti. Elsődleges feladatának családja – legfőképpen két unokája – támogatását tekinti. Emellett szakmai javaslataival szívesen segíti ismerőseit.

– Én mindig is túlfeszítettem a húrt. Állítólag az ember be van kódolva egy bizonyos teljesítményszintre. Úgy gondolom, nekem magasabb szintet kell teljesítenem – mondta végül.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája