Miért választotta Bábel Balázs érsek a szocialista diktatúra idején a papi pályát?
Idén ünnepelte pappá szentelésének 45. évfordulóját Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, aki hazánk egyik legrégebbi, Szent István által alapított egyházmegyéjében szolgál. A kalocsa-kecskeméti érsek éveken át szerepet vállalt papnemzedékek felnevelésében, többek között a Központi Szemináriumban. A NEK-en vele is találkozhatunk.
Gyóntól Kalocsáig
Gyón községben – amely ma már Dabashoz tartozik – született a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, Bábel Balázs. A papi hivatásra Vácott készült, ahol a Borromei Szent Károlyról nevezett Hittudományi Főiskola és Szeminárium növendéke volt. Néhány évtizeddel később egykori iskolája rektora lett. Számos Pest megyei településen szolgált, például Valkón, Tápiószecsőn és Tóalmáson. Tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 1999-től püspök, illetve ugyanezen évtől a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke. Jelmondata: Az Isten országáért. A rövid életrajzi ismertető közel sem képes bemutatni azt a gazdag életutat, amely eddigi szolgálatának 45 évét jellemzi.
A régészi pálya vonzásában
Bábel Balázs birtokos paraszti családba született. A téeszesítés azonban felszámolta ezt az életformát. Vallásos szülők gyermekeként nőtt fel, először azonban a régészi pálya vonzotta. A piarista tanárai a tanuláson kívül megszerettették vele az Egyházat és a közösségi létet is, így már az érettségi előtt tudta, hogy pap szeretne lenni.
Egyedül a réten
A Vigilia című folyóiratban megjelent írásában felidézte, hogy az érettségi előtti évben egyedül kellett kimennie a rétre szénát gyűjteni. Azon gondolkodott magányában, mi az élet értelme, és mi lehet földi létének a célja? Kamaszként hitküzdelmek és válságok közepette ezek a kérdésfelvetések és a válaszkeresés alapvetően megkülönböztette őt a kortársaitól. Az utolsó gimnáziumi évében ezekre a felvetéseire is választ, sőt, megerősítést is kapott. Ebben nagy szerepe volt a Lukács László által tartott hittanóráknak, aki eltért a tankönyvi sémáktól, és a II. vatikáni zsinat szellemében ismertette meg a hitet a fiatalokkal. „Megerősített hitemben, és a korábban már jelentkező papi hivatást is egyértelművé tette számomra” – írta visszaemlékezésében az érsek.
Papnövendék a kaszárnyában
A szemináriumi tanulmányait 1969 őszén kezdte el, egy-két hónappal később azonban megkapta a katonai behívót. A teológiai tanulmányok, más szakokkal szemben, nem biztosítottak felmentést a bevonulás alól. Ráadásul politikailag is egy kényes időszakban zajlottak ezek az események, nem sokkal az 1968-as csehszlovákiai események után, a kommunista vezetés 1956 eseményeinek megismétlődésétől tartott. Igazi kihívás volt egy papnövendék számára egy ateista, kommunista rendszerben ez az időszak. „Az a gondolat vezérelt, most azért kell ott lennem, mert itt kell tanúságot tenni: egyháztól, Jézustól, Istentől távol álló és olykor ellenséges emberek előtt. Utólag látom, számomra nagyobb haszonnal járt, mint talán nekik, mert soha életemben nem voltam olyan emberekkel összezárva, akik közül soknak nem volt nyolc osztálya, és már fiatalon többen megjárták a börtönt. Ráadásul egyedül voltam ott papnövendék, nem nyújtott támogatást a többiek szolidaritása.”
Szigorúan ellenőrzött mondatok
A szemináriumba való visszatérése után papi jelmondatot kellett választania. Az állami hatóságok ezt is szigorúan ellenőrizték. Az élmények hatására a hegyi beszéd egyik mondata ragadta meg leginkább. „Ti keressétek először Isten országát és az Ő igazságát” (Mt 6,33). Bábel Balázs életének szellemi iránytűje lett Jézus felszólítása. Átalakítva püspöki jelmondata lett: „Pro Regno Dei – Az Isten országáért.”
Megfigyelés alatt
A fiatal pap úgy gondolta, hogy az élete, szolgálata a kommunizmusban telik majd el, és az országnak másodrendű polgára lesz, ahogy ezt már megtapasztalhatta a katonaévei alatt. „Maga a nép ellensége” – ezt mondta Bábel Balázsnak az a nyomozótiszt, aki kihallgatta a fiatal papot. A rendőrség eljárás alá vonta, miután lebukott, hogy Erdélybe könyveket szállít. Az eset után rendre elutasították útlevélkérelmét. Tennivalója akadt határokon belül is: családokat látogatott, építette az egyházközséget szellemi és fizikai értelemben is. Hivatásától az sem tántorította el, hogy sokszor egyházi személyek jelentettek a hittanóráiról, a prédikációiról és a közösségben elhangzott mondatairól. „A Regnum Marianum közösségében, amelynek tagja lettem, olyan emberekkel találkoztam, akik százszorta nagyobb üldöztetéseket álltak ki, és ez nagy erőt adott.”
Az egység felé
A rendszerváltozáskor remélt dolgokból kevesebb következett be. Bábel Balázs számára a feladat ugyanaz maradt az országos eufória elmúltával, papnevelőként is: normális papokat adni a közösségnek. Saját lelkipásztorkodásának lényegét igyekezett átadni, amelynek egyik fő pillére, hogy fél szívvel nem lehet ezt a hivatást sem végezni. Őszintén kell szeretni a szolgálatot és az embereket – mondta el tavaly a Magyar Kurírnak születésnapi interjújában. Bábel Balázs gyermekkorában szembesült a vallási megosztottsággal, ami mindig is szívfájdalma volt. Apai dédapja református volt, anyai nagyapja evangélikus. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának elnökeként úgy látja, „ki kell állni a katolikus hitigazságok mellett, de ne feledjük, hogy mind a két oldalon vannak őszintén Krisztus-hívő emberek. Ez pedig utat mutat az egység felé.”