Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2021. augusztus 19. 15:39

A Kenyérszaporító Krisztust ünnepelték a wojtylások

Képgaléria
A Kenyérszaporító Krisztust ünnepelték a wojtylások
Megtartotta hagyományos „Szegények kenyere” ünnepét a kecskeméti Wojtyla Barátság Központ sorsközössége. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó csütörtöki rendezvényen Bajkó Zoltán plébános atya áldotta meg az új kenyeret. (Fotók: Gáspár Márton)

A meghitt ünnepségen Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa köszöntötte a résztvevőket, majd Kuna Lajos zenetanár felnőtt gyermekeiből alakult Fourtissimo zenekar játszott vidám dallamokat.

Az önkormányzat nevében Lévai János tanácsnok mondott ünnepi beszédet.

– Jézus két alkalommal is megszaporította a kenyeret. Tudjuk, hogy a szentek bölcsessége, szenvedése és élettörténete örök üzenetet hordoz – hangsúlyozta, majd megemlékezett államalapító királyunkról, Szent Istvánról, és az új kenyérről.

– Augusztus 20. az új kenyér ünnepe is. A búza az állandó újjászületés, az élet jelképe, amely a magyar emberek számára különös jelentőséggel bír. A magyarság összefogását, életben maradását is szimbolizálja évszázadok óta. ,,A Magyarok kenyere program” a keresztény nemzettudat erősítését is segíti. A Nemzeti Agrár Gazdasági Kamara 2013 évben csatlakozott ehhez a programhoz. Ebben az évben is több ezer rászoruló gyermek kap az összegyűjtött lisztből, hiszen augusztus 20-a egyben a Gyermekek Világnapja is – tette hozzá.

Az eseményen Bajkó Zoltán izsáki plébános atya tolmácsolásában ünnepi prédikációt hallhatott a közönség, majd a lelkész megszentelte az asztalra helyezett kenyereket. Ezt követően felszeletelték a cipókat és szétosztották a sorsközösség tagjai között.

Az ünnepségen továbbá részt vett a szociális intézmény kiemelt támogatója – a keceli Pintér család részéről, Pintérné Farkas Csilla.

A rendezvény végén Jóni György zenész hegedült, majd ismét a Fourtissimo zenekar játszott.

Ünnepi ebédet a Kecskeméti Kékkereszt Csoport utógondozó csoportot támogató Kecskeméti Kékkereszt Alapítvány, valamint Kállainé Zsuzsa „vidámparkos” vállalkozó biztosított a Wojtyla Ház gondozottjai számára. A menü ezúttal tarhonyáshúsból, kenyérből és süteményből állt, melyet az izsáki Royalsekt Zrt. üdítő adománya egészítette ki.

A hosszú hétvégére szánt hidegcsomagok dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Zakar Zoltán Apostag polgármestere, valamint Göbölyös Károly helvéciai burgonyatermelő jóvoltából készülhettek el.

 

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok