Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2021. november 6. 13:42

A hétvégén is Hovány Márton jóvoltából került melegétel a szegények asztalára

Képgaléria
A hétvégén is Hovány Márton jóvoltából került melegétel a szegények asztalára
„Azt gondolom, a példamutatásba beletartozik az is, ha valaki bajban van, akkor segítünk, hogy mihamarabb kikerüljünk szorult helyzetéből." – vallotta egy vele készült korábbi interjúban Hovány Márton, az általa alapított Hovány cégcsoport tulajdonosa, első számú vezetője, Magyarország egyik legismertebb, legnagyobb autókereskedője. És nem csupán hangoztatja, ekképp hoz döntéseket, cselekszik mindennapjaiban. Ami 2021-et illeti, év végéig összesen tíz napon át vállalja, hogy ebédelteti Kecskemét szegényeit a Wojtyla Házban. Ennek kilencedik megnyilvánulásaként szombaton is ő finanszírozta a közel százhúsz hátrányos helyzetű ellátott déli étkezését. Közös imádság után csülökpörköltet, főtt burgonya köretet, valamint kenyeret, süteményt és – Gulyás János, a Bács-Zöldért Zrt. kereskedelmi igazgatójának köszönhetően – almát fogyasztottak a jobb sorsra érdemes emberek. A remek menüt Domján Balázs és Nagy Ervin önkéntes szakácsok főzték készre a Wojtyla udvari bográcsában. A vasárnapi hidegcsomagok „belevalóit” úgyszintén Hovány Márton biztosította. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok