Október 10. csütörtök, Gedeon
Hírek, események 2022. január 4. 13:09

Vitézi ebéd a Wojtylában

Képgaléria
Vitézi ebéd a Wojtylában
Vitéz Tiszavölgyi István törzskapitány tájékoztatása szerint a Történelmi Vitézi Rend Dél-Közép Magyarország Törzsszék Bács-Kiskun Megyei Alcsoportjának adományai képezték alapját a Wojtyla Barátság Központ keddi ebédosztásának. A törzskapitány a szociális intézményben tett személyes látogatása során elmondta, rendjük 2021-ben az előző évvel ellentétben meg tudta tartani Vitézavatását. Új rendtársaikat szeptemberben Budapesten avatta vitézzé Hunyadi László főkapitány a Belvárosi templomban. Törzsszékük 9 fővel gyarapodott. Állománygyűlésüket Kunszentmiklóson rendezték meg 2021. októberében. Ennek alkalmával gyűjtötték össze mai adományozásuk anyagi fedezetét. A teljesség igénye nélkül – mások mellett – a dávodi vitéz Szabolyev József és felesége, a kecskeméti vitéz Tiszavölgyi Gábor és családja, továbbá a kalocsai vitéz Mácsai Lajos István vitézi hadnagy jeleskedett a jótékonykodásban. Vitéz Tiszavölgyi István végül reményét fejezte ki, hogy a pandémiás helyzet idővel javulni fog, így aktívan részt vehetnek a nemzeti évfordulók méltó megünneplésében és képesek lesznek ellátni egyéb vitézi feladataikat. A Wojtyla Ház munkatársai és önkéntesei a vitézi rendnek köszönhetően káposztafőzeléket, Stefánia-szeletet, valamint kenyeret, süteményt és csokoládét juttattak a szegények böjtös asztalára. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok