Nepálba „utaztak” a wojtylások
Amint a Wojtyla Ház gondozottjai a prezentáció során megtudhatták, a két jóbarát érettségi után döntötte el, hogy a felnőtté válásuk hajnalán szüleiktől kapott zsebpénzből elutaznak Indiába, majd Nepálba. Az összeg jobbára csak a repülőjegyre volt elegendő, a kint tartózkodás – utólag látva – már nagyobb kihívásnak bizonyult, hiszen mindössze 20-20 ezer forintjuk maradt a szállásköltség fedezésére.
Indiát 48 órás – 24 órásra tervezett – vonatozás után elhagyva, amikor a nepáli határhoz érkeztek, meglepve tapasztalták, hogy az átkelés szünetel, mert akkoriban naponta mindössze néhány óra erejéig volt elektromos áram az ázsiai országban.
Szálláshelyükként egy ablak nélküli helyiség szolgált, áram és mosdási lehetőség nélkül. Áramvételezésre egy dízelmotoros generátort használtak. Ez később országos jelenségnek bizonyult, ködös szmogba borítva az egész ország területét, olyannyira, hogy emiatt Nepál óriási hegyeit sem vehették szemügyre élő valóságukban.
Egyébiránt Nepál a világ egyik legszegényebb országa. Fő bevételi forrásuk a turizmus és a kézművesség. Iparuk gyakorlatilag egyáltalán nincs.
Érdekességként említette Szilágyi Áron, hogy szinte minden utcasarkon egy-egy hindu szentély található oltárral, melyeket a hívek tiszteletük jeléül leköpnek, ha arra járnak. S mivel az utcákon járva-kelve bételt rágcsálnak az emberek, köpésük piros színű, ezért az oltárok is pirosban „pompáznak”.
A nepáli utcakép hagyományos részei a riksák, melyek egyfajta háromkerekű biciklik. Egy-két személy szállítására alkalmasak, és „iskolabuszként” is funkcionálnak. A riksák tekerői rendszerint nem ismerik a térképet, a helyszín előzetes körülírásával találják meg a kívánt úticélt. A postai leveleket is így látják el címzéssel.
Nepál építészetének egyik jellegzetessége az országszerte mindenütt megtalálható buddhista templomok, a sztúpák, melyekbe nem lehet bemenni és gyakorta majmok ücsörögnek tetejükön, turisták szendvicseire, telefonjaira, pénztárcáira vadászva.
Az ország egyik népcsoportját a serpák képezik, akik óriási terheket – akár egy páncélszekrényt – visznek hátukon, a hegyre felfelé haladva.
Másik jellegzetesség a hindu szerzetesek látványa, akik adományokból tartják fenn magukat.
Számtalan egyéb kulturális élmény birtokában öt hét után a budapesti repülőtérre érve a szülők nem ismerték fel gyermekeiket, annyi súlyt vesztettek a fiúk kalandos útjuk során.