December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2023. március 23. 09:35

A holokauszt áldozatai lettek a Wojtyla Ház épületének egykori lakói

Dr. Tóth Szilárd, a Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár munkatársa tanulmány formájában történeti visszatekintést készített nemrégiben a Wojtyla Barátság Központ épülete kapcsán. A műnek rövidesen folytatása lesz – erről számolt be csütörtökön Farkas P. József, a szociális-közművelődési intézmény alapító-igazgatója.

Az írásból – mely rövidesen könyv alakban is megjelenik kiderül, hogy a gettósítás és a holokauszt 1944. évi eseményeikor az Egressy utca 5. szám alatt Perl Ferenc egykori házrészében özvegy Perl Ferencné Fülöp Jenny, nővére, Fülöp Helén, leánya és veje, Szemző Istvánné Perl Klára és Szemző István, valamint az ekkor 14 éves unokája, Szemző Ferenc Vilmos éltek életvitelszerűen. Közelükben lakott a Kisfaludy utca 11. szám alatt Szemző István özvegy Szemző Vilmosné nevű édesanyja és Szemző Erzsébet nevű nővére. Baum Lipót és neje, Baum Lipótné. Feldheim Eszter házrészében lakott rajtuk kívül leányuk, özvegy Dr. Neufeld Istvánné Baum Ilona és ekkor hétéves unokájuk, Neufeld Vera. Nem véletlen tehát, hogy az Egressy utca 5. szám alatti ingatlant zölddel jelölték meg a zsidó házakat zöld satírozással megjelenítő térképen. A zsidó háztartásokat bemutató kimutatásokban is pontosan látszanak az Egressy utca 5. szám alatti házban élő, fentebb felsorolt személyek. Végtelenül szomorú, hogy az egykori lakók közül Baum László és édesanyja, Baum Lászlóné Feldheim Eszter kivételével – akiknek további sorsára vonatkozóan egyéb adat nem lelhető fel – mindegyikük szerepel a „Mindkét Kecskeméti Izraelita Hitközség Mártírjainak névjegyzéke” megjelölésű kimutatásban, azaz mindannyian elhaltak a haláltáborokban. Emlékük legyen áldott!

Farkas P. József elmondta, hogy kezdeményezésére, dr. Róna Tamás, az alföldi régió főrabbija támogatásával a levéltári munka tovább folytatódik dr. Tóth Szilárd kutatói közreműködésével. A következő tanulmányban a szerző arról ír, miként éltek, hogyan teltek hétköznapjaik a múlt század 20-as, 40-es éveiben az Egressy utca 5. szám alatti épület – a mai Wojtyla Barátság Központ –, mint kiderült, izraelita vallású lakói.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház