Dr. Bábel Balázs – Törekedjünk a krisztusi értelemben vett belső csendre
– Minden előzetes várakozást felülmúló sikerrel zárult a pápalátogatás. Többször is láthattuk Érsek urat a Szentatya közelében. Milyen személyes- és lelki élményekkel gazdagodott Ferenc pápa környezetében?
– Ferenc pápát még korábbról ismerem, nem csak látásból, többször találkoztam Őszentségével személyesen is. Amikor biztossá vált magyarországi látogatása, a hittanórákon áttekintettük Egyházunk fejének megnyilatkozásait – érseki, bíborosi pályafutásától kezdve egészen napjainkig. Tehát a pápa fizikai jelenléte személy szerint számomra nem jelentett újdonságot, viszont örömmel töltött el a tény, hogy az érdeklődők is láthatták őt Budapesten, megtapasztalhatták közvetlenségét.
– Harminc évvel ezelőtt, 1993-ban alakult meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye. A hírös város korábban a Váci Egyházmegyéhez tartozott. Az évforduló apropóján május végén ünnepi szentmisét celebrált Michael Wallace Banach apostoli nuncius a kiskunfélegyházi Szent István-templomban…
– Inkább megemlékezésnek mondanám az alkalmat, mint ünnepnek. Harminc esztendeje a két ősi egyházmegye próbálta kiigazítani a trianoni csorbát – II. János Pál pápa rendelkezésére. Az élet időközben visszaigazolta a vatikáni döntés helyességét, hiszen pasztorális szempontból sokkal célszerűbb az akkor kimondatott és kialakult új elrendezés.
– Érsek atya rövidesen pappá szenteli Tompa Szabolcs ifjú kecskeméti diakónust. Úgy hírlik, jó ideig ez lesz az utolsó papszentelés az egyházmegyében…
– Megjegyzem, Kisjuhász Tibort úgyszintén a közeljövőben fogom pappá szentelni. Egyébként rosszul hírlik. Lesz papszentelés. Nem csak most, a következő években is. Annál inkább így van ez, mert számosan rendelkeznek teológiai végzettséggel, akiknek csupán annyit kell a továbbiakban tenniük, hogy eltöltenek egy évet a szemináriumban.
– A kiemelkedő oktató-nevelő munka elismeréseként idén huszonegyedik alkalommal ítélték oda az arra érdemeseknek a Kunszt József-díjat. Milyen szentírási intelmeket ajánlott a díjazottak figyelmébe?
– Hetente legalább három-négy alkalommal prédikálok. Ennél fogva a konkrét szentírási idézetre nem emlékezhetem, azonban bizonyosan Jézus Krisztust állítottam mondandóm középpontjába. És persze a 19. században élt elődömet, Kunszt Józsefet.
– Milyen lelki útmutatásokkal szolgál a nyári időszakra pihenni térő pedagógusoknak?
– A lelki életben nem lehet szünetet tartani. Egy hívő ember a forró nyári hónapokban éppúgy imádkozik és jár szentmisére, mint az év többi részében bármikor. Más szavakkal: az előttünk álló két hónapban is gyakoroljuk a vallásos életformát, vigyünk be minél több lelki-szellemi értéket a hétköznapokba.
– Merre vezeti útja nyáridőben? Vagy Kalocsán fogja tölteni a forró napokat?
– Folyamatosan úton leszek. Egyetlen üres sor sincs a naptáramban. Ha Isten éltet, minden napomat egyházi szolgálattal fogom tölteni. Szabadságot hagyományosan idén sem veszek ki.
– A lazább nyári időszak nyújt-e lehetőséget a papok számára a lelki feltöltődésre? Ez egyéni döntés kérdése, avagy szervezett továbbképzések is elérhetők?
– Háromévente kötelező többnapos papi lelkigyakorlaton részt venni. Ez a püspöki kar tagjaira is vonatkozik. Tavasszal és ősszel a pedagógusoknak úgynevezett rekollekciót tartunk, amelynek egyaránt van lelki és szakmai tartalma.
– Kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt nemrégiben azonnali hatállyal felfüggesztett egy papot. Mikorra várható az ügy lezárása?
– Folyamatban lévő ügyről nem áll módomban nyilatkozni. A hivatalos vizsgálat befejezésének időpontjáról nincs tudomásom. A hatósági megállapítások birtokában a nyilvánosság elé fogok lépni.
– Terveznek-e újabb felújításokat, bővítéseket az oktatási intézményekben? Vesz át további iskolákat a Főegyházmegye?
– Terveink között nem szerepelnek egyéb felújítási munkálatok, a meglévőket igyekszünk befejezni. Pillanatnyilag a jánoshalmi tornacsarnok megépítése jelent legnagyobb fejtörést. Iskolaátvétel sincs kilátásban.
– Mit üzen nyárra az olvasóknak?
– Szeretettel javaslom, törekedjünk a krisztusi értelemben vett belső csendre. Emellett örüljünk a napsugaraknak, valamint hogy körülöttünk csiripelnek a madarak, végtagjaink mozognak, és még tudunk járni.