Június 17. hétfő, Alida, Laura
Hírek, események 2023. december 7. 15:16

Az Arany Sárfehér Közösségben az elrugaszkodás éve volt 2023

Az Arany Sárfehér Közösségben az elrugaszkodás éve volt 2023
Szakmai programok garmadát szervezte és valósította meg az Arany Sárfehér Közösség 2023-ban, Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója kezdeményezésére és közreműködésével. (Fotó: Mátyus István)

Az egykor szebb időket látott nemes szőlőfajta, az Arany Sárfehér életben tartására 2021 őszén szakértői közösség alakult Farkas P. József kezdeményezésére. A csoport legfőbb célja, hogy fennmaradjon, majd idővel újra teret nyerjen az Izsák és környékén termelt, évszázados hagyományokkal bíró fajta. A javarészt borászokból verbuválódott szakmai szerveződés évről évre rendezvények, tucatjait kínálja az érdeklődőknek.

Íme egy kis ízelítő a 2023-as év „terméséből”.

Dr. Fülöp Tamás rektor meghívására február 3-án látogatást tettek az Arany Sárfehér Közösség tagjai a Neumann János Egyetem új épületszárnyában.

A tágas, impozáns komplexumban – „ahol a holnap születik” – Árvai Zoltán, a Neumann János Egyetemért Alapítvány kommunikációs munkatársa, televíziós műsorvezető fogadta a népes delegációt, majd végig kalauzolta az érdeklődőket a futurisztikus látványt nyújtó termekben, hipermodern kiszolgálóhelyiségekben.

Február 28-án Csontváry Kosztka Tivadar, a 19-20. század egyik legjelentősebb magyar festőművésze és testvérbátyja, az Izsákon gazdálkodó Kostka László (1858-1918) szőlőtermesztő élete és munkássága került terítékre az izsáki Vino Étteremben.

Kostka László az izsáki sárfehér szőlőfajta legeredményesebb termelője volt a maga fejlesztette művelési technikával. Birtokát, a Kostka-telepet egy 1896-ban megvásárolt homokterületen létesítette. Termesztési módszere egyedinek számított a maga korában. Eljárásának köszönhetően az 1900-as évek eleje óta világrekordnak számító, holdanként 263 mázsás átlaghozamot ért el 38 holdas birtokán. Kostka Lászlónak a rézmészpor növényvédelmi felhasználásában is úttörő szerep jutott, művelési technikája és trágyázási módja eredményezte a rekordhozamot. 

Kelen Anna, a budapesti Virág Judit Képgaléria és Aukciósház vezető művészettörténésze a különcségéről ismert piktor, Tetézi Lajos izsáki helytörténész pedig az Arany Sárfehér szőlőfajta világrekorder termesztője pályafutásán keresztül vont párhuzamot festészet és szőlészet között.

Emléktáblája mellett tűzzománc képmásának elhelyezésével hajtottak fejet Kostka László emléke előtt az Arany Sárfehér Közösség tagjai április 19-én az izsáki Kostka-telepen.

Ornitológiával és rovartani megfigyelésekkel is foglalkozott Kostka László. Október 14-én e témában tartott előadást Izsákon Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park korábbi osztályvezetője.

November 3-án dr. Ö. Kovács József izsáki származású történész professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Levéltár igazgatóhelyettese, számos tudományos munka, publikáció szerzője tartott előadást a közelmúlt vidéki életének társadalmi-gazdaságiváltozásairól az izsáki Vino Étterem pinceklubjában.

Ami a jövőt illeti…

A Közösség 2024. január 22-én, a magyar kultúra napján ünnepélyesen átnyújtja Kapás Zoltánnénak, az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjének a helyből elszármazott Farkas testvérek közös adományát, Kostka László tűzzománc arcmását, Balanyi Károly Ferenczy-díjas képzőművész alkotását – melynek másik példánya a Kostka-telepen kapott helyet.

Az Arany Sárfehér Közösség következő programja keretében Koch Csaba 2019-ben „Az év borásza”, a Magyar Bor Akadémia elnöke tart beszámolót eddigi munkásságáról, eredményeiről.

Emellett számos helyi borászati vállalkozás bemutatójára, borkóstolójára kerül sor az új esztendő folyamán.

 

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!