Június 17. hétfő, Alida, Laura
Hírek, események 2024. március 26. 10:08

Kórházhajó viszi el Krisztus vigasztalását az emberekhez Amazóniában

Kórházhajó viszi el Krisztus vigasztalását az emberekhez Amazóniában
Az Amazonas folyó partján egy „úszó kórház” mintegy 5200 ember egészségügyi és lelki ellátásával foglalkozik. Marcia Lopes Assis nővér a brazil őserdőből osztotta meg erről tapasztalatait. „Ez a hajó a befogadás háza, a küzdelemé és az élet védelméé, ahol az evangelizálásé, az egyszerűségé és a szereteté a főszerep” – fogalmazott.

Marcia Lopes Assis ASCJ nővér a Jézus Szent Szíve Apostolai Kongregáció tagja (Congregação das Apóstolas do Sagrado Coração de Jesus, 1861-ben, az olaszországi Viareggióban alapította Clelia Merloni – a szerk.). A brazíliai Pará Juruti régiójában, az óbidosi egyházmegyéhez tartozó Nossa Senhora da Saúde (Szűz Mária, Egészség Anyja) plébánián teljesít lelkipásztori szolgálatot az Amazonas folyó mentén.

A szerzetesnőnek meggyőződése, hogy hivatása kezdettől fogva missziós jellegű volt, a Jóisten mindig missziós feladatokkal lepte meg őt. „Valamennyi rendkívüli és intenzív élmény volt, amiért nagyon hálás vagyok. Juruti sem más, mint egy csodálatos tapasztalat, amely által újra felfedezhettem hivatásom és alapítónőnk karizmájának lényegét, melyet magamban hordok. Az otthon itt nem azt jelenti, mint másutt, ahol úgy képzeljük, mint egy statikus dolgot, ami minden igényt kielégít, és ahol biztonságban vagyunk a külső veszélyektől.

Az otthon itt lehet egy evezős csónak vagy egy függőágy, amit egy mangófára rögzítettek az utcán vagy egy nyitott tető alatt, vagy akár bent a sekrestyében.”

Pará Amazóniában, Brazília északi részén található, a második legnagyobb (1,2 millió négyzetkilométer) állam. Területén áthalad az Amazonas alsó szakasza, északkeletről pedig az Atlanti-óceán határolja. Fővárosa és egyben legnagyobb városa Belém, amely az Amazonas torkolatának közelében fekszik. A brazil népesség 4,1 százaléka él Parában (kb. 8,6 millió fő), miközben az állam lakossága Brazília GDP-jének mindössze 2,2 százalékát termeli ki.

Marcia nővér számos feladatot ellát, többek között a plébániai missziós tanács konzulense, ezzel válaszolva Ferenc pápa felhívására a kilépő vagy missziós Egyházra. A missziós tanács célja, hogy elérje azt a 78 közösséget, amelyek a plébániát alkotják, különösen a legtávolabb eső, gyenge és rászoruló közösségeket, akik több mint hatvan kilométerre találhatók.

Az Amazonas folyót átszelni nem könnyű feladat – mondja el Marcia nővér. „Amikor megérkeztünk Santa Rita szigetére, nagyon félénk gyerekek fogadtak engem, akik megijedtek egy idegen érkezésétől, de aztán hamar összebarátkoztunk.

Egyesek félnek tőlem, mert ápolónőnek vagy fogorvosnak néznek; mások tanító néninek hívnak, de szinte mindegyikük le van nyűgözve, a közelemben vannak, és azt mondják, nagykorukban ők is szerzetesek lesznek”. 

Hogy kifejezzék hálájukat, a gyerekek felajánlották a szerzetesnőnek, hogy megtanítják evezni. „A gyerekekben a legjobb tanítómestereimre leltem” – teszi hozzá Marcia nővér.

Az egyik nagy kihívás azon a környéken, ahol Marcia nővér misszióban szolgál, az úgynevezett „terras caídas” jelensége: vannak szigetek, amelyek időről időre teljesen eltűnnek a víz alatt. Ilyenkor sok család kénytelen elköltözni mindaddig, amíg újra le nem apad. Emiatt

az oktatás sem a hagyományos naptár szerint zajlik, hanem a vízhez igazodik.

(Amazóniában júniustól szeptemberig tart a térség „száraz” évszaka, decembertől márciusig pedig az éves csapadék nagy része hullik le – a szerk.). Egy függőágyban aludni, miközben a folyó hangját hallja az ember; mobiltelefon nélkül élni... többek között ezek az élmények segítették a szerzetesnővért abban, hogy megtapasztalja az együttérzést és megtanuljon egy nagy leckét: „Elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak, és megköszönni a családok tanúságtételét az erőről, a reményről és a kitartásról.”

Marcia nővér annak a 35 főből álló csoportnak a tagja, akik a Ferenc pápa nevét viselő, és immár ötödik éve működő kórházhajón teljesítenek szolgálatot, köztük 10 orvos, 2 fogorvos és Alfonso Lambert szerzetespap.

A hajó „befogadás háza”, az életért és annak védelméért küzd, és közben evangelizál a szeretet nevében.

Az úszó kórházon nagyon korán indul a nap, szentmise celebrálásával. Aztán a szakorvosok megvizsgálják a betegeket attól függően, milyen egészségi problémával küzdenek. „Én a családok fogadásával foglalkozom, a gyermekek evangelizálásával, a betegek támogatásával egy sebészeti beavatkozást követően, illetve meglátogatom őket, ha nem tudnak eljönni. Kiszolgáltatom a betegek szentségét” – mondja el Marcia nővér.

A Ferenc pápa-kórházhajó expedíciói során mintegy 5200 személyt láttak el az orvosok, egyes esetekben egyszerűbb sebészeti beavatkozásokat végeztek: voltak olyan betegek, akik 8 éve vártak már. Körútjukon bejárták Aritapera és Mamuru régiót is.

„A kórházhajó és Jézus között párhuzamot vonhatunk: ahogyan minden beteget Jézushoz vittek, hogy gyógyítsa meg őket, úgy történik itt is” – teszi hozzá a szerzetesnővér, aki ezáltal megtapasztalta a „szamaritánus egyházat”, amely a szeretet gondoskodását nyújtja a rászorulóknak.

Az a lényeg, hogy elfogadjuk a küldetést, amit a gondviselés ránk bíz, és hogy a szeretet hajtson minket”

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!