December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2024. június 4. 10:06

Pedagógusokat tüntettek ki Kecskeméten

Pedagógusokat tüntettek ki Kecskeméten
Pedagógusnap alkalmából a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozata május 30-án ünnepi vacsorára hívta a Kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda pedagógusait, mely alkalomból hárman is elismerésben részesültek kiemelkedő tevékenységükért.

Az ünnep elején Szabó Gellért, a diákszövetség helyi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, az iskola aktív és nyugdíjas pedagógusait. Ezt követően az általános iskola alsós diákokból alakított kis kórusa adott műsort az egybegyűlteknek, felkészítőjük Vincze Zsuzsa tanárnő volt.

A műsor után Szabó Gellért elnök Diákszövetségért Aranykoszorús emlékérmet adott át Kozicz János tanárnak a Piarista Diákszövetség Választmánya nevében, a diákszövetség céljainak megvalósításáért végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréseként. A méltatásban többek közt kiemelte Kozicz Jánosnak a helyi értéktárakban a piarista jelenlét bekerüléséért végzett munkáját.

A hagyományoknak megfelelően két pedagógust Ifjú Sebestyén-díjjal tüntettek ki:

Iványosi-Szabó Andrea tanárnő többek közt a tehetséggondozásban, az Öveges Diáklabor fejlesztésében végzett munkájáért kapta a kitüntetést. Szabó Krisztina óvodavezető, az óvoda indítása óta végzett pedagógusi munkájáért, kiemelten a lelki nevelés, az óvoda arculatának formálása, az óvoda és iskola együttműködése és vezetői munkája terén végzett tevékenységéért kapta az elismerést.

Az est folyamán Zsódi Viktor tartományfőnök Kalazanci Szent József emlékéremmel tüntette ki Kozicz János tanárt. A méltatásban kiemelte több generációt átívelő pedagógusi munkáját, a piarista általános iskola indításában végzett tevékenységét, rendtörténettel kapcsolatos sokoldalú munkáját mind az iskola, mind a plébánia vonatkozásában, benne a több korosztályt megszólító előadói tevékenységét.

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!