December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2024. június 11. 13:54

Algyői halászlé a wojtylások böjtös asztalán

Képgaléria
Algyői halászlé a wojtylások böjtös asztalán
Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ programszervezője szava járásával „szuperszonikus” ételkülönlegesség várta kedden a népkonyha gondozottjait. Barta László, az Algyői Halászcsárda tulajdonosa ugyanis szegedi halászlével kedveskedett annak a több mint száz rászorulónak, akik kényszerűségből ma a szociális intézményben kívántak hozzájutni napi betevőjükhöz. Ünnepi alkalomnak bizonyult ez a szegények számára, hiszen a magas beszerzési költségek miatt viszonylag ritkán fogyaszthatnak halételt az elesettek. Dél után nem sokkal Jánosi István frissen megválasztott önkormányzati képviselő méltatta eme bőkezű adományozás jelentőségét az ebédlőben, majd Barta László köszöntötte a szegényeket, aki bejelentette: immár tálalásra kész a filézett pontyból készült halászlé, melyből két bográcsnyit főztek a népkonyha udvarán Varsányi Attila mesterszakács közreműködésével. Hozzátette: fogyasszák olyan jó szívvel a megvendégeltek, amilyen jó szívvel ők készítették a tradicionális étket. A nagyszerű menüt kenyér és – Fornetti Kft. felajánlásával – pizzás sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok