December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2024. augusztus 12. 13:09

Mától Fazekas József nevét viseli a Wojtyla Ház előkertje

Képgaléria
Mától Fazekas József nevét viseli a Wojtyla Ház előkertje
Fazekas József (1911-2002) piarista paptanár atyára emlékezett a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége a szociális-közművelődési intézmény előtti emlékkőnél. A szerzetes – akinek becses nevére ezután a népkonyha előkertje fogja emlékeztetni az Egressy utcában járókat-kelőket – botanikusként is szolgálta Kecskemét városát. (Fotók: Mátyus István)

A rendezvényen Szabó Gellért egykori piarista diák, a Piarista Diákszövetség Kecskeméti Tagozatának elnöke, Szentkirály polgármestere mondott személyes hangvételű beszédet. A városvezetés nevében Lévai Jánosné tanácsos tolmácsolta gondolatait a jeles lelkipásztort, kiváló pedagógust illetően, egyebek mellett felidézve Fazekas József 1956 utáni nemes cselekedeteit, melyekkel a kecskeméti piarista diákság védelmére kelt az akkori nehéz időkben.

Farkas Pál, a karitatív létesítmény programszervezője dióhéjban ismertette Fazekas tanár úr életútját. 1911. március 19-én született Halásziban. 1926 és 1930 között a mosonmagyaróvári Piarista Gimnáziumban tanult. 1930. augusztus 27-én Vácott belépett a piarista rendbe. 1931. augusztus 28-án Vácott volt az ideiglenes fogadalomtétele. 1931 és 1937 között Budapesten teológus-, és földrajz-természetrajz szakos hallgató. 1937. január 13-án szentelték pappá. 1937 és 1947 között Nagykanizsán szolgált gimnáziumi tanárként, diákotthoni igazgatóhelyettesként. 1947-től ’48-ig Tatán gimnáziumi tanár, a diákotthon igazgatója. 1948 és ’50 között Mosonmagyaróváron kórházlelkész. 1950 nyarán kitelepítik Hatvanba. 1950 és 1963 között a kecskeméti diákotthon igazgatója, 1963-tól ’79-ig a Kecskeméti Piarista Gimnázium tanára. Földrajzot és biológiát tanított. Nevéhez fűződik a diákotthon botanikus kertjének létrehozása. 1967-től ’71-ig a kert őre. 1979-ben vonult nyugdíjba. 2002. augusztus 11-én hunyt el Kecskeméten. A belvárosi Szentháromság templom kriptájában lelt végső nyughelyre.

Az ünnepség keretében Lévai Jánosné, majd Szabó Gellért helyezte el az emlékezés koszorúit Fazekas tanár úr emlékkövénél.

Az esemény keretében piarista énekek dallamai is felcsendültek, végül a Boldogasszony anyánk című népi himnusz hangzott el a résztvevők közreműködésével.

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!