Egy állami kitüntetés margójára – Beszélgetés a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár igazgatójával
Az Egyházi Könyvtárak Egyesülése korábbi elnökével, Icával – ahogy kollégái hívják – az elismerés kapcsán készített interjút a Pannonhalmi Területi Főapátság sajtómunkatársa.
– Milyen érzésekkel, gondolatokkal fogadtad, hogy állami kitüntetésben részesülsz?
– Ahogy minden ember, úgy én is vágyom arra, hogy a munkámat észrevegyék és elismerjék. Amikor megkaptam, előbb az értesítést, hogy felterjesztettek a kitüntetésre, majd a döntést, hogy megkapom a díjat, meglepődtem, és kicsit megriadtam, majd izgulni kezdtem. Talán azért, mert úgy éreztem, hogy ez felelősség, kötelezettség a további munkámra is. Több mint egy évtizede kaptam meg a könyvtáros szakmában a legnagyobb kitüntetést, a Szinnyei József-díjat, másokhoz képest viszonylag fiatalon, de soha nem gondoltam arra, hogy egyszer ilyen magas állami kitüntetést kapok. 34 éve dolgozom Pannonhalmán, és ott voltam az idén 30. születésnapját ünneplő Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE) alakuló ülésén. Az EKE három évtizedes történetének több mint felében valamilyen tisztséget töltöttem be a szervezetben. Az élet számomra feladatok sora, folyamatos munkálkodás, melyet legjobb tudásom szerint, szolgáló szeretettel igyekszem végezni mások javára.
– Miket tartasz a pályád csúcspontjainak?
– Nem gondoltam, hogy könyvtáros leszek. Magyar szakos tanárnak készültem, emellé választottam a könyvtár szakot. Azt, hogy mégis könyvtáros lettem és maradtam, nagyban befolyásolta, hogy a pannonhalmi könyvtár munkatársa lehettem. Pannonhalmának a magyar könyvtárak között kitüntetett helye van, hiszen ahogy itt alakult meg az első magyar egyházi közösség, és itt épült meg az első egyházi intézmény, úgy itt alapították az első könyvtárat is Magyarországon 996 körül. Ennek az az oka, hogy a bencés rend alapító atyja, Szent Benedek fontos szerepet tulajdonít Regulájában az olvasásnak. Bár a korai könyvállomány a történelem viharos évszázadai alatt – a többi könyvtárhoz hasonlóan a régióban – elpusztult, mégis itt volt az első könyvtár. De ha csak a könyvtár újkori történetére gondolunk, amely 1802-től indul – egyébként ekkor alakult meg az Országos Széchényi Könyvtár is –, a klasszicista teremkönyvtárunk megépítésére, az is több, mint kétszáz év. Egy ilyen gyűjteményben dolgozni rendkívül izgalmas és kihívásokkal teli feladat.
– Mi az, ami több mint 30 év után is itt tart?
– Talán az én generációm az utolsó, amelyik nem 3-4 évente vált, hanem évtizedeket tölt el egy munkahelyen. Volt, amikor némiképp kudarcként éltem meg, hogy nem tanárként dolgozom. Az egyesületi szervezőmunkámmal kapcsolatosan azonban, de itt Pannonhalmán is, előadások, bemutatók, tematikus kalauzolások formájában, rendhagyó tanórákat és különórákat tartva, bekapcsolódva a rendi főiskola képzésébe, majd a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán oktatva és a publikációs tevékenység által megélhettem és megélhetem a tanárságot is. Változatos és sokrétű a munkám. A könyvtári feladatok a muzeális állomány jellegéből adódóan – bár gyűjtjük a kurrens teológiai irodalmat is – mások, mint egy közkönyvtárban. Kiemelt feladat az állományvédelem, de a kor követelményeinek megfelelően folyamatosan tárjuk fel a gyűjteményt, digitalizálunk, kutatókat, doktori iskolásokat és szakdolgozókat fogadunk.
– Térjünk vissza a pályád elejére. Hogyan találtál ide?
– A Gondviselés által vezetettnek tudom az életem, sorsom. Középiskolába a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumba jártam. Diákként irodalmi színpadoztam, verset mondtam. Volt egy műsorunk, amit a legendás Z. Szabó László tanár úr szerkesztett, Korzenszky Richárd atya készített hozzá diaporámát Bartók Concertója alá, de részt vett benne a szintén legendás kazinczys tanár, Alexay Zoltán és a megyei biológiai szakfelügyelő, Andrássy Péter is. Ezt a látszólag a természet szépségeit felmutató műsort, melynek azonban „politikai áthallása” is volt, Pannonhalmán is előadtuk. Z. Szabó László tanár úr mondta akkor, hogy itt a könyvtárban mennyi irodalomtörténeti kutatnivaló van. Akkor még persze nem gondoltam, hogy itt fogok majd dolgozni. A szombathelyi főiskolán Mécs Lászlóról írtam a szakdolgozatomat, akinek a hagyatéka egy részét itt őrzik Pannonhalmán, ezért kutatóként is felkerestem a könyvtárat, majd a könyvtári és tanítási szakmai gyakorlataimat is Pannonhalmán töltöttem. Később magam is mentoráltam gyakornokokat. A rendszerváltással egyidőben indult el a pályám, egy évtizedekig mellőzött könyvtártípusban, egyházi könyvtárban. Ez rengeteg kihívást, de lehetőséget is teremtett egyben. Úttörő vállalkozás volt a megváltozott gazdasági, politikai, társadalmi és szakmapolitikai körülmények között feléleszteni az 1950 után alvó pannonhalmi könyvtárat és az egyesületben (EKE) más egyházi-felekezeti könyvtárakat.
– Hogyan alakult aztán a további szakmai pályafutásod?
– Hamarosan bekerültem különböző országos programokba, projektekbe: jogszabályalkotás, egyházi könyvtárak finanszírozása, információtechnológia bevezetése, digitalizálás, továbbképzések, szakfelügyelet stb. Különböző kuratóriumok, szakmai közösségek, kerekasztalok tagja lettem, ráláttam az átalakulóban lévő magyar könyvtárügyre. Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ könyvtári referenseként először a katolikus könyvtárakat gondoztam, majd az ökumenikus szellemiségű szakmai szervezetben, az EKE-ben akarva-akaratlanul alakítója lettem az egyházi könyvtárak ügyeinek.
Az EKE-nek titkára, majd három cikluson keresztül elnöke voltam. Az első elnökségi ciklusom elején, a kalocsai tisztújító közgyűlés előtt mintegy biztatásként ez a vers visszhangzott bennem: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok, maradandó gyümölcsöt.” (Jn 15, 16) Évekkel később tudatosult bennem, hogy a szakasz így folytatódik: „akkor mindent megad az Atya, amit nevemben kértek tőle.”
Az elmúlt 34 év során mindig újabb és újabb feladatok és lehetőségek jöttek – úgy gondolom, ez így lesz még továbbra is, aktív éveimben. Talán érdekesség, hogy a pannonhalmi könyvtár vezetője korábban mindig (férfi) szerzetes volt. 1998-tól a könyvtár helyettes igazgatója, 2018-tól igazgatója lettem – ez a könyvtáros szakmában is szenzációnak számított.
A kitüntetés kapcsán Istennek köszönöm a talentumokat és azt, hogy vezet életutamon. A szüleimnek köszönöm, hogy biztosították a tanulásomat, a nővéremnek, hogy elém élte, hogy a tudás, a tanulás, a tájékozottság érték. Köszönöm mindenkinek, aki segítette – akár akadályokat gördítve elém, akár támogatással – a munkámat.
