December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2024. szeptember 4. 13:47

Szeretetvendégségre hívott a hűséges önkéntes

Képgaléria
Szeretetvendégségre hívott a hűséges önkéntes
Kelené Farkas Rozália korábban a Wojtyla Barátság Központ közelében töltötte mindennapjait. Ennélfogva akarva-akaratlanul külső szemlélőjévé vált az Egressy utcai szociális-közművelődési intézmény missziói tevékenységének, melynek eredményeképpen immáron tizenkilencedik esztendeje mintegy százhúsz nehézsorsú embertársunk jut térítésmentesen napi betevőhöz – testi-fizikai szükséglet okán és szellemi értelemben egyaránt. Idővel feleszmélt benne a vágy, hogy jómaga is beálljon a karitatív létesítmény hűséges, szorgos önkénteseinek népes táborába. A titkon dédelgetett szándékot cselekvés követte. A Wojtyla-sorsközösség kitárt karokkal, szívbéli szeretettel fogadta Rózsát, aki mindmáig örömmel vállal szolgálatot az elesettek mielőbbi társadalmi visszailleszkedése érdekében. Így lett alig néhány hónap alatt Kelené Farkas Rozália „mindenki kedves Rózsája”. Aki – immáron sokadik alkalommal – úgy határozott, munkája mellett ebédadománnyal is támogatja a szükséget szenvedőket. Szerdán ismét neki köszönhetően étkezhettek a népkonyha szegényei. A jótékonysági akció keretében százhúsz adag tarhonyáshúst szolgált fel Rózsa – önkéntestársai hathatós segédletével. A kiváló menüt savanyúság, kenyér, sajtos kifli, valamint – az Univer Product Zrt. felajánlásával – gyümölcslé és bébiétel tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok