Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2024. szeptember 20. 13:44 | Szerző/forrás: baon.hu

Az elesettekre emlékeztek a Wojtyla Házban

Képgaléria
Az elesettekre emlékeztek a Wojtyla Házban
A Wojtyla Barátság Központ sorsközössége pénteken önmagát ünnepelte. A szociális-közművelődési intézmény önkénteseivel és munkatársaival karöltve e napon tartották meg a szenvedők, a nélkülözők, a bajba jutottak emléknapját. (Fotók: Tódor Norbert)

A csendes megemlékezés keretében a Wojtyla-sorsközösség képviselői koszorút helyeztek el a létesítmény előtt, Szent II. János Pál pápa szobránál. A koszorúzáson részt vett dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Lévai Jánosné és Jánosi István önkormányzati képviselők.

Dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom plébánosa köszöntőjében hangsúlyozta: az anyagi javak nem tesznek boldoggá. Egyes tanulmányok szerint a fejlett országokban minden ötödik, másik szerint minden tizedik ember az élete során küzd rövidebb, hosszabb ideig depresszióval. Ez is mutatja, nemcsak anyagi szegénység van, sokak küzdenek érzelmi szegénységgel.

Lévai Jánosné önkormányzati tanácsnok köszöntője elején elmondta: szegény és elesett emberek minden társadalomban vannak, és sajnos lesznek is. A többségi társadalom tagjai lenézik az egyszerű, szegény embereket, akiket kirekesztenek. Ez ellen fel kell lépni, segíteni kell őket a társadalomba való visszailleszkedésükben. A Karol Wojtyla Barátság Központ közel húsz éve egy óriási missziót teljesít Kecskeméten, melyet támogat az önkormányzat, a magyar állam, valamint számos vállalkozó.

Lévainé nem érkezett üres kézzel, Szemereyné Pataki Klaudia polgármester jókívánságaival és egy ajándékcsomaggal lepte meg Farkas P. Józsefet, a Wojtyla Ház alapító-igazgatóját hetvenedik születésnapja alkalmából.

A Kecskemét Táncegyüttes az elmúlt két évtizedben számos alkalommal fellépett a népkonyhán, a gyönyörű táncokat mindig örömmel nézik a szegények. Ezúttal Lukács László művészeti vezető és táncostársai külön születésnapi köszöntővel kezdték a műsort, kedveskedve az ünnepeltnek.

Dr. Szabó Attila nyugalmazott ügyvéd, Farkas P. József barátja is felidézett néhány kedves emléket a születésnap alkalmából az elmúlt harminc évből.

Kiemelte: embernek lenni jó, de nagyon nehéz. Arra ösztönözte a wojtylásokat, e mondatot véssék fel jó nagyban, hogy minden nap eszükbe jusson.

Farkas P. József mindenkinek megköszönte a szép szavakat. Boldognak érzi magát, hogy megérhette a hetvenedik életévet. Az életében volt sok boldogság, és nehézség. Voltak jobb és bal lépései, zavaros és nem zavaros évei. De ha visszanéz, már látja, valaki, a Jóisten mindig ott állt felette, és irányította, terelgette erre a gyönyörű útra, ahol segítheti a nélkülözőket.

Végül az ebédosztás előtt Oskolás János, a népkonyha házi költője saját versét mondta el az ünnepeltnek, majd Borisz atya hívta imára a szegényeket.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!