Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2024. szeptember 20. 21:52

35 éve indult újra a Kecskeméti Lapok

Képgaléria
35 éve indult újra a Kecskeméti Lapok
A rendszerváltás küszöbén, 1989-ben indult újra Bács-Kiskun székhelyének ikonikus sajtóorgánuma, a Kecskeméti Lapok. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést a hírlap egykori főszerkesztői, munkatársai pénteken a Wojtyla Barátság Központban.

A folyóiratot Madarassy László királyi ügyész, hírlapíró, jegyző alapította 1868-ban. Az éppen aktuális szerkesztőség azóta több alkalommal kényszerült munkájának felfüggesztésére, kedvező széljárásra várva az újrainduláshoz. Több évtizedes kényszerszünetet követően a szocialista rendszer bukásával ismét megjelenhetett a Kecskeméti Lapok a helyi újságosstandok polcain. Kezdetben dr. Lovas Dániel töltötte be a főszerkesztői posztot, majd évekkel később Farkas P. József vette át tőle a stafétabotot.

A kiváló hangulatú délutáni rendezvényen mindketten felszólaltak, felidézve a régi szép idők történéseit, melyeknek egykor mindahányan részesei lehettek.

A régi kollégák elhatározták: a jövőben évente fognak találkozni a Wojtyla Barátság Központban, emlékeztetve egymást és az utókort a múlt nemes dolgaira.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!