Felkerült az embermentők listájára Bálint Sándor néprajztudós
Ortutay Gyula (1910–1978) néprajztudós, politikus felesége Kemény (Klein) Zsuzsanna, kassai zsidó származású tánc- és mozdulatművész volt. Ortutay Gyuláné Bálint Sándor segítségével, Bálint Sándor feleségének irataival rejtőzködött hónapokig 1944-ben a Szent Szív Társaság (Sacre Coeur) Sophianum Leánygimnázium és rendházban (Budapest, Mikszáth Kálmán tér). Ezt Ortutay Tamás (született: 1946) 2024. november 20-án írásban igazolta.
Bálint Sándor neve 2024. november 21-én felkerült az embermentők listájára a HDKE honlapján.
A Szentszék 2021 tavaszán engedélyezte Bálint Sándor (1904–1980) boldoggáavatási eljárásának további lépéseit. Ezt követően Ferenc pápa dekrétumot írt alá, elismerve Bálint Sándor hősies erényeit és azt a tiszteletet, amely személyét övezi. A pozíció elfogadását és az erények elismerését követően a Szeged-Csanádi Egyházmegye hívei, közösségei Bálint Sándor közbenjárásáért imádkoznak.
Ima Isten szolgája Bálint Sándor boldoggá avatásáért
Istenünk! Te megengeded nekünk, hogy a kegyelmedet felhasználó embereket mint példaképeket magunk elé állítsuk és a magunk hivatásában, életében követni próbáljuk. Sándor szolgád szeretett Téged, és mindig figyelt lelkiismerete szavára, amelyben a Te szavadat akarta felismerni és utasításodat megvalósítani. Ezért képezte magát, ezért ment a nép közé, hogy a magyar vallásos kultúra gyöngyszemeit mindnyájunk számára hitet növelő kinccsé tegye. De megalázottságának és szenvedéseinek útján is benned bízott, téged nézett és a te erőddel győzött emberi szenvedélyein. Add meg neki a hozzád hűségeseknek megígért mennyei örök életet, és add meg nekünk, hogy őt a boldogok között tisztelhessük és így még inkább példaképünknek tarthassuk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
Bálint Sándor, a „legszögedibb szögedi”, a szocializmus évtizedeiben perifériára szorított néprajztudós egész életét meghatározta a hűség: Istenhez, a hazához, szülővárosához, Szegedhez, választott hivatásához. „…az én másokért adatott” – vallotta. „Mindenkinek igaza van. Bizonyára igazuk van a protestánsoknak és humanistáknak, igazuk van a demokratáknak és a bolsevistáknak. Ha azonban a ti igazságotok nem lesz több a farizeusokénál és írástudóknál, ugyan mit nyertek vele?
Az igazság nem más, mint a szeretet, az a szeretet, amely meggyalázva, halálra vérezve is több a világ fiainak minden igazságánál”
– fogalmazott a Breviáriumban. Ezért az őszinte szeretetért naivnak, nem e világból valónak tartották, és megmosolyogták őt, „holott ő mindezt őszintén, természetesen, mesterkéletlenül élte. Tiszta személyisége valami nagy belső nyugalmat és derűt árasztott. A Krisztushoz tartozás nyugalmát és derűjét, az örök életbe vetett hit reménységét. Önmaga, nemzete, a szomszéd népek, az emberiség sorsát mindig transzcendens távlatban látta és szemlélte. Ez tehette őt derűssé, őszintévé és nyitottá” – írta Barna Gábor néprajztudós az általa Bálint Sándor műveiből és a róla szóló munkákból összeállított, Isten szolgája Bálint Sándor, a szolgáló szeretet példaképe című kötetben.
Megtestesítette az Istenre hagyatkozó keresztény ember típusát. A II. világháború idején, 1944 telén vetette papírra Alkossunk új embert című fogalmazványát, amelyben a magyar katolicizmus valódi megújulását sürgette: „Hiányzik a keresztény felelősségtudat érzése. Fanatikusok, akik bármely pillanatban tönkre tehetik a világot, jobban, mint a világháború. Fel kell ébreszteni a keresztény öntudatot.
Ha a keresztényekben nem fejlődik ki a felelősségtudat, beláthatatlan a következmény… Krisztus kisugárzásával talán sikerülni fog irgalmas szamaritánusként meggyógyítani a beteg világot.
Nem az a fontos, hogy mit akarunk, hanem hogy mik vagyunk. A legjobb részről ne feledkezzünk meg. A katolicizmus nem világnézet, párt, emberi magatartás, hanem ezen túl a királyi ember lakomájára is hivatalosak vagyunk. A mennyei tehetetlenség legyőzi az ördög imperializmusát.”
Bálint Sándor 1904 augusztus 1-jén született Szeged-Alsóvároson. Egész életét szülővárosa környéke és más, távolabbi magyar tájak szakrális néprajzi kutatásának szentelte.
Az 1960-as évektől kezdve a szakrális népélet hívő kutatójaként bejárta az ország távoli falvait is. A Dunántúl vallásos világát, barokk templomait egészen egyedülállónak tartotta és nagy örömére szolgált, ha útjain olyan társakra talált, akik színes fényképen örökítették meg az aprófalvak szakrális építészeti kincseit. Nagy részükről számot ad a szép kötet is, amelynek lapjain életre kelnek a festmények, szentképek, keresztek, búcsús emlékek, fafaragások, ima- és énekeskönyvek, szentek ereklyéit őrző ritka kolostori munkák, szegedi vonatkozású kegyképek, ismert rézmetszők művészi szentképei.
A szegedi néprajztudós sokszor beszélgetett tanítványával, Szilárdfy Zoltánnal arról, hogy a műtárgyat, az évszázadok óta tisztelettel övezett kegyképet, amely muzeális értéke felett még más értékek hordozója is, nem szabad csupán néprajzi, művészettörténeti szempontból vizsgálni. Eszmehordozó jelentőségüknél fogva annak a kornak szellemi hangulatába kell emelni azokat, amelyben születtek. Ezt a sajátos szemléletet a hűséges tanítvány „Bálint Sándor-i” látásmódnak nevezte, amely az ő mentalitását meghatározó tiszta lelkiségből, keresztény humanizmusából fakadt.
Bálint Sándor életműve a magyar néprajztudomány nagy öröksége, ám a szegedi egyetem egykori professzorát a 20. század nem kényeztette elismerésekkel; különösen szeretett szülővárosa részéről folyamatos mellőzésben részesült. 1980. május 2-án Budapesten halálos kimenetelű utcai baleset érte. Kómába esett, amelyből már nem tért vissza. Május 10-én meghalt. Temetésén Szegeden – a kommunista hatóságok tiltakozása ellenére – több ezren vettek végső búcsút tőle.
