Ferenc pápa levele az amerikai püspököknek a migránsok tömeges kitoloncolásáról
Arra buzdít, hogy senki se engedjen „azoknak a narratíváknak, amelyek hátrányos megkülönböztetéssel sújtják migráns és menekült testvéreinket”.
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes levelének fordítását közreadjuk.
Kedves Püspöktestvérek!
Azért írok ma, mert szeretnék néhány szót intézni hozzátok ebben a kényes időszakban, amelyet Isten Amerikai Egyesült Államokban úton járó népének pásztoraiként éltek át.
1. A rabszolgaságból a szabadságba vezető út, melyet Izrael népe végigjárt, ahogyan azt a Kivonulás könyve elbeszéli, arra hív bennünket, hogy korunk valóságát, melyet a migráció jelensége oly egyértelműen meghatároz, a történelem egyedülálló alkalmának tekintsük arra, hogy megerősítsük nemcsak a mindig közeli, megtestesült, migráns és menekült Istenbe vetett hitünket, hanem minden emberi személy végtelen és transzcendens méltóságát is. [1]
2. Ezek a szavak, melyekkel levelemet kezdtem, nem mesterkélt fogalmazásra utalnak. Az Egyház társadalmi tanításának már a felületes vizsgálata is félreérthetetlenül megmutatja, hogy Jézus Krisztus az igazi Emmanuel (vö. Mt 1,23), akit nem került el az a nehéz tapasztalat, hogy kiűzték saját földjéről, mert közvetlen életveszélyben volt, s annak megtapasztalása, hogy egy idegen társadalomban és kultúrában kellett menedéket találnia. Isten Fia azáltal, hogy emberré lett, a bevándorlás drámáját is választotta. Szívesen idézem fel többek között azokat a szavakat, amelyekkel XII. Piusz pápa a migránsokkal való törődésről szóló apostoli konstitúcióját kezdte, melyet az Egyház migrációról való gondolkodásának „magna chartájaként” tartanak számon: „A száműzött Názáreti Család, Jézus, Mária és József, akik Egyiptomba vándoroltak, és ott kerestek menedéket, mert egy istentelen király haragja elől menekültek, előképei, példaképei és vigaszai minden kor és minden ország kivándorlóinak és vándorainak, mindenféle menekültnek, akik üldöztetés vagy szükség miatt kénytelenek elhagyni hazájukat, szeretett rokonaikat, szomszédaikat, legjobb barátaikat, hogy idegen földre menjenek.” [2]
3. Hasonlóképpen Jézus Krisztus, aki egyetemes szeretettel szeret mindenkit, arra nevel bennünket, hogy állandóan elismerjük minden ember méltóságát, kivétel nélkül.
Valóban, amikor „végtelen és transzcendens méltóságról” beszélünk, azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy az emberi személy által birtokolt legmeghatározóbb érték minden más, a társadalmi élet szabályozására használható jogi megfontolást megelőz és fenntart. Ezért minden keresztény hívő és jóakaratú ember a normák és a közpolitikák legitimitását a személy méltóságának és alapvető jogainak fényében ítélje meg, ne pedig fordítva.
4. Figyelemmel kísértem az Egyesült Államokban zajló nagy válságot, amely a tömeges deportálások programjának elindításával jár. A helyesen formált lelkiismeret nem mulaszthatja el, hogy ne fogalmazzon meg kritikus ítéletet, és ne fejezze ki egyet nem értését minden olyan intézkedéssel szemben, amely hallgatólagosan vagy kifejezetten egyes migránsok illegális státuszát a bűnözéssel azonosítja.
Ugyanakkor el kell ismerni minden nemzet jogát arra, hogy megvédje magát és biztonságban tartsa közösségeit azokkal szemben, akik erőszakos vagy súlyos bűncselekményeket követtek el az országban való tartózkodásuk alatt vagy az oda érkezésük előtt.
Mindezek mellett olyan embereknek a kitoloncolása, akik sok esetben a szélsőséges szegénység, a bizonytalanság, a kizsákmányolás, az üldöztetés vagy a természeti környezet súlyos pusztulása miatt hagyták el saját hazájukat, sok férfinak és nőnek, sőt egész családoknak a méltóságát sérti, és különlegesen kiszolgáltatottá és védtelenné teszi őket.
5. Ez nem lényegtelen kérdés: az igazi jogállamiság éppen abban a méltó bánásmódban mutatkozik meg, amelyet minden ember megérdemel, különösen a legszegényebbek és a leginkább kirekesztettek.
A valódi közjót az segíti elő, ha a társadalom és a kormányzat kreatívan és mindenki jogainak szigorú tiszteletben tartásával – ahogyan azt már számos alkalommal mondtam – befogadja, védelmezi, támogatja és integrálja a leggyengébb, legvédtelenebb és legkiszolgáltatottabb embereket.
Ez nem akadálya annak, hogy rendezett és legális migrációt szabályozó politikát alakítsanak ki. Ez a „kialakítás” azonban nem valósulhat meg úgy, hogy egyesek kiváltságokat élveznek, mások pedig áldozatot hoznak. Ami erőre, nem pedig a mindenki egyenlő méltóságáról szóló igazságra épül, az rosszul kezdődik és rosszul fog végződni.
6. A keresztények nagyon jól tudják, hogy személyként és közösségként saját identitásunk csakis a mindenki végtelen méltóságának elismerésével juthat el a teljes érettségre. A keresztény szeretet nem érdekek koncentrikus kiterjesztése, melyek apránként további személyekre és csoportokra is kiszélesíthetők. Más szóval: az emberi személy nem pusztán egy viszonylagosan kiterjedt, némi emberbaráti érzéssel rendelkező egyén! Az emberi személy méltósággal rendelkező alany, aki a mindenkivel, különösen a legszegényebbekkel való konstitutív kapcsolat révén fokozatosan érheti el teljes érettségét identitásában és hivatásában. Az igazi, előmozdítandó ordo amoris az, amit az „irgalmas szamaritánus” példázatán (vö. Lk 10,25–37) való állandó elmélkedés által fedezünk fel, vagyis amikor a kivétel nélkül mindenki felé nyitott testvériséget építő szereteten elmélkedünk. [3]
7. De a személyes, közösségi vagy nemzeti identitásunkért való aggódás – miközben eltekintünk ezektől a megfontolásoktól – könnyen bevezet egy olyan ideológiai kritériumot, amely eltorzítja a társadalmi életet, és a legerősebb akaratát teszi meg az igazság kritériumává.
8. Elismerem értékes erőfeszítéseiteket, kedves amerikai püspöktestvérek, akik közelről segítitek a migránsokat és a menekülteket, hirdetve Jézus Krisztust és előmozdítva az alapvető emberi jogokat. Isten gazdagon jutalmazza meg mindazt, amit azok védelméért tesztek, akiket kevésbé értékesnek, kevésbé fontosnak tartanak vagy emberszámba se vesznek!
9. Arra buzdítom a Katolikus Egyház összes hívét, valamint minden jóakaratú férfit és nőt, hogy ne engedjenek azoknak a narratíváknak, amelyek hátrányos megkülönböztetéssel sújtják migráns és menekült testvéreinket, és szükségtelen szenvedést okoznak nekik.
Mindannyiunkat szeretettel és tisztelettel arra hívnak, hogy szolidárisan és testvériesen éljünk, hogy hidakat építsünk, melyek egyre közelebb visznek egymáshoz, hogy elkerüljük a gyalázatos falakat, és hogy megtanuljuk odaadni az életünket
– ahogy Jézus Krisztus is odaadta – mindenki üdvösségéért.
10. Kérjük a Guadalupei Boldogságos Szűz Máriát, hogy oltalmazza a migráció és/vagy a kitoloncolás miatt félelemben vagy fájdalomban élő egyéneket és családokat! A „Virgen morena”-ként tisztelt Szűzanya, aki ki tudta békíteni az egymással ellenségeskedő népeket, adja meg nekünk, hogy mindannyian újra testvérekként találkozzunk az ő ölelésében, s így előrébb lépjünk egy testvériesebb, befogadóbb és mindenki méltóságát tiszteletben tartó társadalom építésében.
Vatikán, 2025. február 10.
Testvéri szeretettel:
Ferenc
