Sosem voltam bűnpártoló – Tóth Tamás exkluzív interjút adott a Válasz Online-nak
– Néhány hete ön még felperes volt, a Válasz Online meg alperes.
– Mostanra ez megváltozott.
– Nemcsak ellenünk, a korábbi cikkünket szemléző egyéb lapok ellen is bírósági eljárást kezdeményezett. Felkészültünk a perre, erős meggyőződésünk, hogy meg is nyertük volna, ön azonban a tárgyalás előtt elállt a keresettől. Érezte, hogy rezeg a léc?
– Pap vagyok, nem katona. A békés megoldásokat keresem, nem kenyerem a háborúskodás. Viszont: vidéki családból jövök, a szüleim a Kecskemét környéki tanyavilágból származnak, arra neveltek, hogy az embernek fontos a becsülete. Tehát helyreigazítást kértem különböző lapoktól, ahol pedig nem voltak nyitottak erre első körben, ott perek indultak, de a célom valójában végig a párbeszéd lehetőségének megteremtése volt. Lényegében minden újsággal sikerült is megegyezni, szerte a sajtóban láthatja, hogy közölték a kommentáromat. Önnel is itt ülök épp. Nincs bírósági eljárás, de van párbeszéd.
– Azért tisztázzuk: nem azért ülünk itt, mert ön ezt kérte cserébe a pertől való elállásért. Egyoldalúan lépett vissza, ami annyira szokatlan, hogy úgy éreztük, nekünk is húzni kell valami váratlant. Interjút kértünk tehát; ha gondolja, lejátszhatjuk így a bírósági csörtét.
– Attól tartózkodnék. Nem látom értelmét, hogy azon polemizáljunk, sugallták-e az újságok, hogy cinkosa vagyok pedofilgyanúba keveredett papoknak, miközben
sosem voltam bűnpártoló, nem akartam senkit kimenekíteni a felelősségre vonás alól. A gyermekek sérelmére elkövetett visszaélések mélyen megráznak és elszomorítanak.
Ami pedig velem kapcsolatban megjelent a sajtóban, jórészt konfabuláció, félreértések tömkelege.
(...)
– Az MKPK legutóbbi titkárait – Veres Andrást, Német Lászlót, Mohos Gábort – mind püspökké szentelték. Nyilván ez a karrierút az ön esetében is adta volna magát.
– Ne csináljunk úgy, mintha ez valami kötelező szabály lenne az Egyházban, nemzetközi szinten nem feltétlenül érvényes ez a képlet: van olyan ország, ahol civil és nő a püspökkari titkár. Ráadásul nem vagyok képes ebben a hatalmi logikában gondolkodni. Vagy azért, mert eleve ilyen ember vagyok – ezt a lehetőséget se vessük el –, vagy azért, mert van tapasztalatom. Az eddigi munkaköreimben elég jól beleláttam a püspöki kinevezések dinamikájába, súlypontjaiba. Egészen biztosan állíthatom, hogy a Szentszék dönt, és nem preferálja az önjelölteket, sem azokat, akik cikkeket íratnak a saját esélyeikről. A legutóbbi pápaválasztásokkor ezt az egész világ közvéleménye megtapasztalhatta.
– Akkor szigorúan a „mezei” paptól kérdezzük: miért lett hirtelen ennyi visszaélési botrány az Egyházban? Bábel Balázs azt nyilatkozta lapunknak, a Bese Gergő-ügy volt a fordulópont: mindenki láthatta, hogy egy politikailag beágyazott pap sem szent és sérthetetlen, így jöttek az újabb és újabb bejelentések az érsekségen.
– Mindannyiunkat megviselnek ezek a történetek. 2002-ben a The Boston Globe amerikai feltárása szembesítette az Egyházat azzal, hogy cselekednie kell. Ezt II. János Pál tudatosította bennünk, XVI. Benedek folytatta, Ferenc pápa idején pedig már a lehető legszigorúbban szabályozzák a visszaélési ügyek kivizsgálását. A 2019-es Vos estis lux mundi kezdetű rendelkezés nyomán kötelezően lehetővé kell tenni, hogy minden egyházmegyében, illetőleg a szerzetesrendeknél bárki jelezhesse az eseteket. Ma már Magyarországon is így van, ráadásul többnyire digitális platformra érkeznek a bejelentések, ezeket tehát nem lehet törölni – sőt, egyértelmű felsővezetői döntést vonnak maguk után. Hogy ez a jelzőhálózat idehaza miért az elmúlt fél évben kezdett érdemben működni, nem tudom, de valószínűleg a tudatosság is sokat fejlődött az utóbbi években. Az biztos, hogy az érintett egyházmegyék és szerzetesrendek teszik a kötelességüket. Mindemellett a papnevelésben, illetve a Pázmányon is egyre nagyobb hangsúlyt kap a gyermek- és ifjúságvédelmi képzés, az egyházi iskolák pedagógusaiban szintén tudatosítják a felelősséget ezen a téren.
A magyar püspökök egyébként eddig kétszer kértek testületileg bocsánatot az áldozatoktól
– titkárságom idején, 2019-ben és 2021-ben –, a mostani főpásztori gesztusok ezt rendre felerősítik, nagyon helyesen.
– Érdekesen keretezi az eseményeket. A mostani botrányok utáni MKPK-közleményből fájóan hiányzott a bocsánatkérés gesztusa, mi több, a testület azt hangsúlyozta, hogy a visszaélések nemcsak az egyházban, hanem a társadalom számos rétegében jelen vannak. Néhány püspök aztán nem bírta szó nélkül hagyni ezt a fajta felelősségporlasztást, és nyilatkozatban fordult a megalázott gyerekekhez és szüleikhez. Ők nem „felerősítőknek” tűnnek, sokkal inkább lelkiismeretes lázadóknak.
– Az említett MKPK-közlemény keletkezéstörténetéhez értelemszerűen nem tudok hozzászólni, nem voltam már püspökkari titkár. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy minden püspök – egyenként és együtt is – határozottan elkötelezett a gyerekvédelem ügyéért.
– Az Egyház a legfőbb jó letéteményeseként azonosítja magát, ráadásul arra kondicionálja híveit, hogy ismerjék fel, vallják be, majd bánják meg bűneiket. A püspöki kar tényleg nem érzi, mennyire visszatetsző a társadalom más rétegeire mutogatni egy ilyen botránysorozat közben?
– Ahogy mondtam, már nem tudok az MKPK titkáraként nyilatkozni, csakis a saját nevemben. Abban tehát igaza van, hogy egyetlen papi abúzus is pont egy tragédiával több a kelleténél – éppen a mi sajátos felelősségünk miatt. Ferenc pápa zéró toleranciája ennek a felismeréséről szól, ezt kell követnünk. Nem tudom, Marton Zsolt váci püspök például lázadt-e, amikor bocsánatot kért az Egyház szolgálattevői részéről elkövetett bántalmazásokért; szerintem családreferens püspökként inkább a munkaköri kötelességét teljesítette. A lényeg, hogy nagyon jól tette, amit tett. Ha mások is úgy ítélik meg, szólniuk kell – mert például kiemelt feladatuk van az oktatás, nevelés területén –, ők szintén az egyház hitelességét építik.
– Veres András MKPK-elnök újévi köszöntőjében úgy fogalmazott: „tudatos és szervezett támadássorozat” zajlik az egyház ellen, s ehhez sokan csak ürügyként használják bizonyos papok bűneit. Ön is ostromlott várként tekint az egyházra?
– Árnyalnám: a történelem arra tanít, hogy az ostromot általában változás, megújulás szokta követni.
A teljes interjú IDE klikkelve érhető el.
