Dr. Bábel Balázs – Bízom benne, hogy nagyon jó egyházfő lesz XIV. Leó

– Megválasztották Ferenc pápa utódját, aki az első észak-amerikai származású egyházfő. Mi a véleménye a választás eredményéről?
– Meglepődtem. Főképp nem számítottam XIV. Leó nevű pápára. Úgy vélem, nem voltam ezzel egyedül. Megjegyzem, a pápaválasztás kapcsán a hazai és nemzetközi sajtó rengeteg valótlan hírt közölt az egyházfő étkezési szokásaitól kezdve egészen a fizetéséig. A megjelent sajtóanyagok jelentős részének célja a szenzációkeltés, a kattintásvadászat, az észosztás, legkevésbé sem a hiteles tájékoztatás. Prevost bíboros – immáron XIV. Leó pápa – az Ágoston-rendhez tartozik, mely Szent Ágoston tanításain alapszik. Ennek megfelelő gondolkodást, fellépést várhatunk XIV. Leótól. Az ágostonosoknál központi szerepet játszik a hagyománytisztelet, a múlt értékeinek megőrzése, ezért az új egyházfő feltételezhetően gyakran fogja majd idézni az egyházatyákat. Ugyanakkor vélhetően a szociális érzékenység is áthatja szellemiségét, hiszen XIII. Leót – akinek nevét választotta – erősen foglalkoztatták a társadalmi kérdések, köztük a szegénység problematikája.
– Ön szerint mennyiben határozzák meg XIV. Leó jövőbeni intézkedéseit a Peruban eltöltött évek?
– Minden ember életét meghatározza a múltja, az emlékei, tapasztalatai. Mint katolikus pap, Prevost atya nem kereste az észak-amerikai komfortot, sok honfitársával ellentétben nem kergette a nagy amerikai álmot, pedig egyetemi szintű matematikai végzettsége révén lett volna lehetősége. Nem csatlakozott a hippi mozgalomhoz, vagy ahhoz hasonlókhoz sem. USA-állampolgárként inkább Peruba ment, ahol jóval szegényebbek az emberek. Nem véletlen, hogy számtalan fotón látható, amint lóháton ül, hiszen Peruban úttalan utakon kellett közlekednie. XIV. Leó tehát ismeri a szegénységet. Majd meglátjuk, de bízom benne, hogy nagyon jó egyházfő lesz.
– Közelítünk a tanév végéhez. Miként értékeli az elmúló iskolaévet, a katolikus tantestületek teljesítményét?
– Először is megjegyzem, sok más helytől eltérően nálunk nem történt iskolabezárás. Mifelénk inkább az állandósult túljelentkezés jelenti a legfőbb gondot. Szeretnénk minden tanulni vágyó fiatalt felvenni az általunk működtetett oktatási intézményekbe, de sajnos nincs elegendő kapacitásunk. Úgy érzem, e tény önmagában jelzi, hogy a szülők és gyermekeik elégedettek velünk.
– Kik érdemelték ki idén a Kunszt József-díjat?
– Bedő Lénárd, a Kalocsai Szent István Gimnázium tanára, Csikósné Vörös Marianna, a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese, Kerpits Miklós, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága elnöke, Doróné Varga Nikolett, a kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola tanára, valamint Nyerges Benjámin, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese kapott pedagógusi munkája elismeréseként Kunszt József-díjat – összetett, mindenre kiterjedő szempontrendszer alapján. A díjat jómagam alapítottam 2001-ben a Kalocsai Érsekség 1000 éves fennállása alkalmából Kunszt József egykori kalocsai érsek emlékére, aki az oktatás és a tudomány bőkezű mecénása volt. Az elismerést minden évben Kunszt József kinevezésének évfordulóján, május 15-én, vagy e dátumhoz közeli napon három – háromévente négy, illetve öt – pedagógus kaphatja meg. Egy, illetve 2014-től kettő fő a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő alapfokú katolikus oktatási-nevelési intézményekből, 2014-től háromévente további egy fő a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő középfokú katolikus oktatási-nevelési intézményekből, továbbá évente egy fő a Főegyházmegye területén működő szerzetesi fenntartású iskolákból és egy fő a Kalocsa Városában működő iskolákból.
– Korábban több templomépítésnek lehettek tanúi a hívek. Megújult jó néhány egyházi létesítmény is. Mostanság mintha ritkábban lehetne hallani ilyesmiről…
– Ennek főképp anyagi okai vannak. Elsősorban restaurálásokra lenne szükség. Kiskunhalas vonalától egészen az országhatárig csökkenő lélekszámú településekről beszélhetünk. Ennek kihatása van a templomba járók számára és természetesen az anyagiakra is. A perselypénz önmagában rendkívül csekély. Csak egyetlen példa: a kecskeméti Nagytemplom erkélyének felújítása óriási pénzbe került, a teljes körű külső renoválásról nem is beszélve. A nincsből nem lehet építkezni.
– Érsek úr számára hogyan alakul a nyár?
– Egy hétvége kivételével – amikor Erdélyben leszek – minden vasárnapom be van osztva. Ellátogatok még a Felvidékre is. Hajnalban indulok, este jövök vissza.
– Milyen új fejlemények mutatkoznak a papképzés terén? Vannak még elkötelezett fiatalemberek?
– Kevesen ugyan, de vannak… Kevés gyermek születik nem csak hazánkban, egész Európában. Idővel egyre több külföldi származású, főleg a harmadik világban felnőtt, majd nálunk tanult pap megjelenésére lehet számítani. Már most is akad jó néhány. Sokan közülük nagyon jól beszélnek magyarul, amit másutt aligha tudnak használni. Aki idegen országból érkezve megtanulja a nyelvünket, abban kell, hogy legyen elköteleződés az itt maradásra.
– Idén nyáron is részesül a papság intézményes lelki megerősítésben?
– Rövidesen összesített papi lelkigyakorlatot tartunk Kiskunhalason. Egyébként ilyenek mindenütt vannak az országban. Lelkészeink bármelyiken részt vehetnek.
– Jelentősen változott a papok megítélése a korábbiakhoz képest – sajnos negatív irányban.
– Egyházmegyénkben hét pap vonatkozásában érkezett feljelentés, közülük csupán egy ellen folyik bűnvádi eljárás. Őt mi jelentettük fel ilyen irányú kötelezettségünk okán. Mi sokkal szigorúbbak vagyunk, mint a világiak. A bűnügyi nyilvántartás szerint jelenleg hétszáz elítélt ül börtönben pedofília miatt. Kérdezem: mit tudunk róluk? Semmit az égvilágon! A papi személyek meggyanúsítását azonnal készpénznek veszi a közvélemény, pedig a papokat is megilleti az ártatlanság vélelme.
– Milyen olvasmányélményekkel gazdagodott az elmúlt időszakban?
– XIV. Leó megválasztása apropóján elmélyültem Szent Ágoston írásaiban és az ágostonos rend tanulmányozásában, ami jócskán többet jelent egy kötet elolvasásánál. Ez komplett irodalom, ami az új pápa korábbi írásait is magában foglalja.