Megáldották a szegények kenyerét

A szociális-közművelődési intézmény külső kertje adott helyet a Szegények kenyere ünnepségnek. A kenyérszentelés előtt Oskolás János, a Wojtyla házi költője szavalta el ünnepi versét, majd Lévai Jánosné tanácsnok, önkormányzati képviselő idézte fel Szent István életét, a kenyérszaporítás legendáját, végül Fekete Szabolcs atya biblikus gondolatok mentén megáldotta a kenyereket.
A felszeletelt új kenyeret Lévai Jánosné tanácsnok, Jánosi István önkormányzati képviselő és Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója kínálta kis kosarakból a rászorultaknak.
Az ünnepség Bálint Sándor (1904-1980) szegedi néprajzkutató életét bemutató tárlat megnyitójával folytatódott a Wojtyla Ház dísztermében.
Őszinte nagyrabecsülésük jeléül tablókiállítással tisztelegtek a karitatív létesítmény gondozottjai a „legszögedibb szögedi” emléke előtt.
Bálint Sándor professzor életének sarokköveit dr. Serfőző Levente atya, a szegedi Gál Ferenc Egyetem tanszékvezető docense elevenítette fel.
Elhangzott: kevés embernek adatik meg, hogy már életében legendává legyen. Bálint Sándor a hazai népi vallásosság, az alföldi népélet és Szeged város múltjának kutatója ilyen volt.
A tárlat megnyitón gordonkán játszott Kis Sebestyén.