Szeptember 29. hétfő, Mihály
Hírek, események 2025. szeptember 26. 09:41 | Szerző/forrás: magyarkurir.hu

Több mint gondoskodás – Szakmai napot tartottak a katolikus szociális intézményekben dolgozóknak

Több mint gondoskodás – Szakmai napot tartottak a katolikus szociális intézményekben dolgozóknak
Szeptember 23-án szakmai napra hívták a Katolikus Módszertani Központhoz tartozó szociális intézményekben dolgozó szakembereket Budapestre, a Katolikus Pedagógiai Intézetbe. Az esemény a Több mint gondoskodás – Hit, szakmai aspektusok és innováció a szociális ellátásban címet kapta.

A program kezdetén Szlávik Bence, a szakmai csoport vezetője köszöntötte a közel száz résztvevőt, majd megtekintették a Szeretet, ami nem öregszik című kisfilmet, amely a Katolikus Szeretetszolgálat megalakulásának 75. évfordulójára készült, és bemutatja a szervezet múltját és jelenét.

Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója személyes szavakkal köszöntötte a résztvevőket, elmondta, milyen fontos az a szakmai és nagyon is emberi munka, amelyet nap mint nap végeznek a szakemberek a szociális intézményekben. Megköszönte a szervezők hónapok óta tartó munkáját, és kiemelte, a szervezet módszertani központjának köszönhető ez a program. Köszöntőjében végül rámutatott, fontos, hogy hálát adjunk a múltunkért, értékeljük a jelenünket és előretekintsünk a jövőbe.

Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök elmondta, mennyire fontosnak tartja a munkát, amelyet az Egyház színeiben végeznek a jelenlévők. Mint mondta, előadásának célja, hogy lelki tartalommal töltse meg a szakmai nap kezdetét, és rávilágítson arra, hogy szorosan hozzátartozik az egyházi identitáshoz a szociális munka, a szeretetszolgálat. A hivatás, amelyet végzünk, a szeretetszolgálat igazán erről az Istentől kapott, embernek adható szeretetről szól.

A püspök lelki útravalója után az első intézményi bemutatkozás következett: az Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény munkatársai a Szombathelyi Egyházmegyéből érkeztek. Hivatásukról, tevékenységükről, mindennapjaikról beszéltek. Végezetül megosztották imádságukat, amely szépen összefoglalja hivatásuk alapját is: „Mindaz, amit végzünk, az irgalmasság cselekedetei.”

Ezt követően Laja Tiborné Zsuzsa, a Katolikus Szeretetszolgálat szakmai csoportjának munkatársa tartott előadást, amelynek célja az volt, hogy rávilágítson, miért segíthet az ellenőrzés az intézmény szakmai fejlődésében. A hivatalos ellenőrzés hogyanjait és miértjeit járta körbe informatív és hiteles szakmai előadásával. A program délben az Úrangyala közös elimádkozásával folytatódott, ahol a jelenlévők megtapasztalták, milyen jó imádságban is együtt lenni.

Majerné Klesch Andrea, a Nutricia speciális és gyógyászati célra szánt tápszereket és élelmiszereket gyártó és forgalmazó cég tudományos munkatársa a táplálásterápia korszerű és innovatív megoldásairól beszélt. Előadásában kitért arra is, hogy milyen szoros és fontos szakmai együttműködés zajlik már egy éve a cég és a Katolikus Szeretetszolgálat között. Beszámolt az elmúlt évek tapasztalatairól, és tájékoztatott a folyamatosan bővülő lehetőségekről.

A nap második intézményi bemutatkozásával folytatódott a szakmai program. Gáspár Lívia intézményvezető és Bertáné Siroki Gabriella dietetikus a Kolping Gondozási Központ Lenti és kistérsége intézményéből érkeztek. Elmondták, hogy az innovációkat ők hogyan alkalmazzák otthonaikban. A demenciával élő ellátottjaiknál különleges táplálásterápiát alkalmaznak, személyre szabott módon. Beszámoltak egy, az intézményben zajló különleges programról, esettanulmányokkal illusztrálva a program sikerességét.

A szakmai előadások sorát Prukner Péter folytatta, aki a Széchenyi István Egyetemről érkezett, ő a digitalizáció és a szakma kapcsolatának alakulásáról beszélt. Már az elején leszögezte, hogy a technika, a mesterséges intelligencia e téren nem elveszi, hanem segíti a munkát, csak jól kell tudni használni. Olyan innovatív technikai megoldásokat mutatott, amelyek még fejlesztés alatt állnak, de sokat tudnak majd segíteni például az ellátottak mobilizálásában vagy egy nagyobb mennyiségű adat feldolgozásában.

Ebéd után három műhely közül választhattak a résztvevők, a korábban elhangzott három szakmai előadás témájában.

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!