Szeptember 29. hétfő, Mihály
Hírek, események 2025. szeptember 29. 13:23

Húsz éves a Kiskunsági Alkotótábor – kiállítás a Wojtylában

Képgaléria
Húsz éves a Kiskunsági Alkotótábor – kiállítás a Wojtylában
Kiállítás nyílt az idén húsz esztendős Kiskunsági Alkotótábor műveiből a Wojtyla Barátság Központ dísztermében. Ez alkalomból Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket. (Fotók: Mátyus István)

Az idei alkotótáborban készült képek közül tizenöt került a szociális-közművelődési intézmény falaira.

– A természet, a táj és az emberi élmények ihlette festmények sokszínűen tükrözik a művészek egyéni látásmódját és a közös értékteremtő munka hangulatát. Az Erdők Hete programsorozat ihlette alkotótáborban készült festmények élethűen ábrázolják az ember és a teremtett világ kapcsolatát – fogalmazott bevezetőjében Sulyok Ferenc.


Az alkalmat Szabó Sándor tárogató-játéka színesítette.

A kiállított festmények, valamint a művészektől a KEFAG Zrt-re hagyományozott további alkotások megvásárolhatóak. Az elkelt művekből befolyt bevétel a Kecskeméti Arborétum fenntartását, fejlesztését szolgálja. (További információ ITT olvasható.)


A festménykiállítás november 28-ig hétköznapokon 9-15 óráig, szombaton 9-13 óráig tekinthető meg.

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!