A Körös-parti csendtől a halhatatlanságig: Fekete István kunszentmártoni menedéke
Képgaléria
A Wojtyla Barátság Központ vezetőinek pénteki látogatása során az intézmény alapító-tulajdonosa, Mártonfi Benke Márta festőművész kalauzolta végig a kecskeméti vendégeket a különleges szellemi időutazáson.
A magyar irodalom egyik legtisztább hangú krónikása, a természet és az emberi lélek avatott ismerője, Fekete István élete válságos szakaszában talált oltalmat Kunszentmártonban. Amikor a Rákosi-éra sötét fellegei gyülekeztek, és a Zsellérek című regénye okán a hatalom indexre tette, a tollat kényszerűségből a tanári katedrára és a horgászbotra cserélte.
Száműzetésből katedra: a halbiológia tanára az Alföldön
A jeles író az ötvenes évek elején, a politikai üldöztetés legsúlyosabb esztendeiben lelt otthonra az alföldi településen. A helyi Mezőgazdasági Szakiskola falai között kapott lehetőséget szakmai tudásának kamatoztatására: halbiológiát és halászatot oktatott. Előadásait nem csupán az ifjú növendékek hallgatták áhítattal; a tapasztaltabb felnőttek is szívesen merítettek az író mély természettudományos ismereteiből.
A Körös lassú folyása, a nádasok susogása és a vízparti magány menedéket, egyúttal kincset érő inspirációt is nyújtott. Fekete István szinte kivétel nélkül a folyóparton töltötte szabadidejét, ahol horgászat közben készített jegyzetei és megfigyelései később a magyar ifjúsági irodalom alapköveivé váltak.
A toll rehabilitációja és a Tüskevár bölcsője
Kunszentmárton a túlélést és az írói visszatérést is szimbolizálja. Itt született meg a Halászat című hiánypótló tankönyve, aminek szakmai sikere végül megnyitotta előtte a korábban szigorúan elzárt publikációs kapukat. E falak között öltött alakot a Kele és a Lutra, itt fogalmazódott meg a Bogáncs alapgondolata, s a helyi emlékezet szerint – bár cselekménye a Kis-Balatonhoz köti – a halhatatlan Tüskevár első sorai is a Körös partján vetődtek papírra.
Sorsszerű helyszín: ahol az emlékezet otthonra lelt
Az emlékház épülete nem véletlenszerűen vált az író kultuszhelyévé. Mártonfi Benke Márta eredetileg saját galériájának szánta az ingatlant, ám a múlt kutatása során fény derült egy megható részletre: Fekete István a szomszédos Kiss családnál vendégeskedett esténként, náluk költötte el vacsoráit és folytatott hosszú, baráti beszélgetéseket. A Városvédő Egyesület javaslatára így vált az épület a művészet helyett az emlékezés nemes hajlékává.
