PORTA ÜNNEP: BÖRBE KÖTÖTT IMA TARAPCSIK SÁNDORTÓL
Képgaléria
Különleges kötésű emlékkönyvet ajándékozott a Wojtyla Barátság Központnak Tarapcsik Sándor, aranykoszorús könyvkötő mester. A II. János Pál pápa portréjával díszített bőrkötésű könyvet a Gutenberg Nap alkalmából adta át a mester Farkas P. Józsefnek, a Porta Egyesület alapítójának
A PORTA a különleges kötésű könyv megnyitására Stanislow Dziwisz lengyel bíborost, II. János Pál egykor legközelebbi munkatársát és Dr. Bábel Balázs, kalocsai érseket kérte fel. Ha a könyv visszaérkezik majd útjáról, jeles vendégek, adományozók, felajánlók, zarándokok írhatnak majd lapjaira. Az ajándékozót, Tarapcsik Sándort az ünnep végén sikerült szóra bírnunk.
- Szép napot okozott nekem a PORTA. A koszorúzáskor alig tudtam tűrtőztetni magam, úgy elérzékenyültem. Férfiember nehezen mond ilyet, de mit tegyek, ha így van! - meséli a könyvkötőmester a könyvtári állófogadáson. - Gondolatban megidéztem azokat a kiváló szakembereket, akik engem tanítottak: Böröczki tanárúrat, tőle könyvkötészetet tanultam, Sebők Mihálytól a szedést, de meleg szívvel gondolok Váci Györgyre, aki ferences rendi pap lévén a templomban rendezett be műhelyet és nagyon szeretett engem, kaptam régi szerszámokat is tőle, a mai napig használjom őket, mert nincs náluk jobb. A mi szakmánkba is belopózott ugyan a technika, de csak éppenhogy. Ha valaki, hát a könyvkötők igazán Guttenberg utódai!
- Egy újabb gyöngyszem öntől az emlékkönyv, biztosan nehéz dolga lesz annak, aki az első sort írja majd bele, az ember még megfogni is csak félve meri.
- Én így szolgálok. Egy napi munkám volt, de végig jó érzés volt: tiszta szívvel készítettem. Egyébként már az első pillanatban láttam a lelki szemeim előtt, milyennek kell lennie az emlékkönyvnek. Ugye, adott volt a pápáról készült olajfestmény fotója. Rögtön tudtam, hogy barna bőrből kell készülnie a borítónak, hogy a betűknek visszafogottaknak kell lenniük, semmi aranyozás, semmi ciráda, hiszen a képet agyonütné. A kezem pedig szinte magától csinálta is ami a fejemben összeállt.
Egyébként fura amit mondok, de én, aki évtizedek óta régi könyvek társaságában élek, velük dolgozom, még én is remegő kézzel érek olyan könyvritkaságokhoz, mint amilyenek például nemrégiben Ausztriából érkeztek. Vagy negyven, az 1700-1800-as évekből származó osztrák könyvet kellett restaurálnom. Szó szerint remegett a kezem, amikor átvettem őket. Persze amikor munkám végeztével visszaadom, az is nagyon érzékenyen érint. Nehezen tudok megválni tőlük. Benne a munkám, a szívem, a lelkem.
- Amikor arra kérték, szóljon pár szót a ceremónián, élénken tiltakozott, mintha csak az ünnep végére oldódott volna fel. Pedig megszokhatta volna már az ünneplést, hisz jónéhány díjat, kitüntetést kapott már életében.
- Valóban, feszélyez a közszereplés, zavarban vagyok, nem is igen tudok nyilvánosság előtt beszélni, az öltönyt, de kiváltképp a nyakkendőt utálom, a fogadások pohár és evőeszköz rengete meg egyenesen iszonytat. Valóban rengeteg díjat, jókora kupac rólam megjelent cikket őrzök otthon. Azt nem mondanám, hogy nem örültem nekik, hiszen ez mind azt jelenti: tettem valamit és mind biztat, hogy ne hagyjam abba, folytassam. Azonban az igazi elismerés például az a pillanat, amikor egy öreg néni jön a rongyosra olvasott bibliájáért, meglátja amit csináltam belőle és visszahőkölve mondja: ez nem az enyém, alighanem eltévesztette! S mikor megmutatom neki a lapokon a kézírását, a kis bejegyzéseit, csak ámul: miféle varázslat ez, tényleg az öve és kérdi, hogyan csináltam... Hát ezek az én kitüntetéseim.
