Diakonusok felszentelése Kalocsán
Képgaléria
Három papi szolgálatra készülő diakonust szentelt fel karácsony másnapján dr. Bábel Balázs, kalocsai-kecskeméti érsek. Mindhárom fiatal a szegedi szeminárium növendéke. A diakonátus a szolgálat időszaka, amely már együtt jár a szinte teljes papi felhatalmazással. A felemelően szép ünnepi misén a jelőltek az oltár, az előljárók előtt vallják meg: teljesen át akarják adni az életüket Isten és az egyház szolgálatára. Dr. Bábel Balázs az alábbi homiliával köszöntötte az elhívatott, ifjú jelölteket.
Főtisztelendő Paptestvérek! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Szülők, Testvérek, Rokonok. Krisztusban Kedves Fiaim!
Szent István diakónus mellénk áll ez ünnepi órában először is, mint ember. Mi valljuk keresztények, hogy a természetes világrendre épül a természetfölötti. Ez így van az életszentség vonatkozásában is. Először igaz embernek kell lennie annak, aki szentté szeretne lenni az isteni parancs alapján. Mert Isten azt mondja már az Ószövetségben: „Szentek legyetek!”
Mit jelent igaz embernek lenni? Erről sokat lehetne mondani, mert az ókortól kezdve nem győztek betelni a gondolkodók, irodalmárok az ember szépségével, jóságával és titkával. Így kiáltottak: „nincs semmi csodálatosabb az embernél!” De az emberben jó és rossz tulajdonságok egyaránt vannak. Amikor még igaz emberségről szólunk, az mindig előrevivő, többé tevő tulajdonság.
Szent István diakónus nagyszerű fiatalember lehetett, mert rendelkezett azzal, ami egy fiatal bennünket rokonszenvessé tud tenni. Volt eszménye! A mai világban sokszor a fiataloknak már nincs eszménye. Már 18-20 éves korban koravének. El kell olvasni az érettségi idején kapott ballagó meghívó mottóit. Nincs eszménye a mai fiatalságnak.
Szent István diakónus tudott eszményekért élni, és bátor fiatalember volt. A ma fiatalságának bátorságát egyedül a randalírozásában látom. Ott bátrak. Más vonatkozásban nem látom a fiatalok bátorságát. Ugyanakkor jól fölkészült volt. Nem jól informált, hanem jól fölkészült. És ez kettő. A mai világban mindenre kiterjedő hozzá nem értéssel tudnak az emberek sok mindenről nagyon keveset és rosszul. A jól fölkészült ember legalább egy dologban biztos szakember és helytáll az élet azon területén, ahová állították. Szent István diakónusra ez elmondható.
Aztán erre épült a maga keresztény léte. Egész élete Jézus Krisztusra irányult, szegeződött. Az isteni erények birtokában volt ami a hit, a remény és a szeretet. A keresztény erényeknek legnagyobbika amit egyetlenegy világvallás sem gyakorol úgy, mint mi. Vagy legalábbis nincs kitűzve célul, még az Ószövetség népének sem, hogy tudjatok megbocsátani. Õ meg tudott bocsátani éppen Jézus Krisztus mintájára. Hozzátartozik a keresztény mivoltunkhoz.
Azután diakónus volt. Szolgálattevő hivatástudata volt neki. Jézus Krisztustól vette a példát, aki az Utolsó Vacsorán még apostolainak lábát is megmosta. Ekkor azt mondja: „példát adtam nektek”! Jézus Krisztusban megtalálható a papság hármas fokozata. Ott van benne a diakónus, az áldozópap is ott van benne, meghagyja nekünk a szentmisét. Ott van a püspök is, hiszen kiválasztja a papokat, kiválasztja az apostolokat.
Szolgálni a mai világban, jaj de nagyon nehéz. Mert szolgáltatásokról beszélnek az emberek, de azt sohasem ingyen gondolják. A szolgáló ember, a diakonátus értelmében mindig törekszik az önzetlenségre. Így, aki igazi diakónus, soha nem válik munkanélkülivé, mert szolgálatra szükség van. Majd megtapasztaljátok később, hogy egy-egy állomáshelyeitekből leginkább a szolgálatkészség marad meg. Vagy esetleg rossz szájízzel megemlítik, hogy nem volt szolgálatkész. Én így szoktam mondani: béres lelkületű volt. És az mindennek a baja a papságban, benne a diakónusnak, benne a püspöknek is, hogyha béres lelkületű. Jézus kifejti, hogy az csak addig van a nyájnál, amíg az érdekei úgy kívánják. Õ jó pásztor akar lenni és azt akarja, hogy jó pásztorok legyünk, abban benne van a szolgálatnak szelleme.
Vértanú volt szent István diakónus. Az első tudatos vértanúja Krisztusnak. Mert az aprószentek nem sokkal Jézus születése után vértanúkká lettek Jézus Krisztusért, de nem önként. Mert kisgyermekek voltak. Ezért mondjuk Õt protomartyrnak, mert az első olyan vértanú, aki tudatosan vállalta a halált Jézusért. Megpecsételte azt a tant, amit hitt, vérével. Ez volt a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy komolyan hitte, amit vallott.
Ez a vértanúság Jézus jövendölése szerint végig kíséri az Egyház történelmét. Szinte nem voltak korok, amikor a vértanúságnak kifejezetten halállal végződő formája, vagy száraz- vértanúság, ahogyan szoktuk mondani, ne lett volna az Egyházunkban.
Szinte óráról órára pontosan elmondhatnánk, hogy 60 esztendővel ezelőtt tartóztatták le Mindszenty bíboros hercegprímást. Tudta, hogy mi vár rá! Sőt azért sem akarta vállalni a bíborosságot, - a püspökkari körlevelekből vagy följegyzésekből tudjuk, - mert ismerte a maga természetét, hogy Õ hajthatatlan lesz a hit ügyében. Egy ránk törő kommunista világban ő szükségképpen vértanú lesz. Így vállalta a bíborosságot. A környező államok összes vezető főpapját letartóztatták. Egyetlen egy sem szenvedett annyit, mint Mindszenty bíboros. És erre nagy hálaadással gondolhatunk, hogy volt egy ilyen főpapunk, aki az Egyház legnehezebb idejében, ki mert állni Jézus Krisztus mellett az egyháza érdekében.
Nem számított saját sorsa. De ő nem magából vette az erőt, - bár nagyon kemény alkatú ember volt önmagához is, és másoktól is sokat követelt, - hanem Jézus Krisztustól, és azoktól a szentektől, akik a történelemben továbbélő Krisztusnak a példaképei. Leírja, hogy amikor kínozták, - jó történész volt, - végigvonult előtte a történelem sok nagy szenvedője, mártírja, hogy azok mit szenvedtek, akkor neki is ki kell állnia hősiesen a megpróbáltatást. Példából merített erőt. Ez a példa továbbhat azóta is.
A napokban kaptam egy dunántúli pap gyászjelentését, akit 1944-ben Mindszenty bíboros, a második börtöne alkalmával, - mert az első 1919-ben volt szintén a kommunisták idejében, a második a nyilasok alatt, utána megint a kommunisták letartóztatták, - a nyilasok börtönében pappá szentelt 8 diakónust. Egy most halt meg közülük, aki végig szolgálatban volt. Nem ismertem az atyát, de biztos vagyok benne, hogy ennek a mártír főpapnak az emléke motiválta őt végig: diakónus, pap vagy te mindörökké. Usque ad mortem! Egészen a halálig. És így tartott ki a szolgálatban.
Adja Isten, hogy nektek is legyenek példáitok, akik vonzanak benneteket. Ez az a fordulópont az életetekben, amikor most már nektek is példává kell válni. Ahogy szent István diakónus is fiatal kora ellenére példa volt az őskereszténységben. Isten kérhet tőlünk olyat, amihez saját erőnk kevés. Szent Terézia mondotta, egyedül semmi vagyok, Jézussal minden!
Szent István diakónus az az ember volt, aki a megnyílt mennyországnak lett a tanúja. Most így karácsony másnapján mondhatnánk kicsit humorosan, hogy: a kisjézus, mint gyermek kinyitotta a mennyország ajtaját, és később elfelejtette becsukni. Kinyitotta nekünk az üdvösségre nyíló kaput és úgy is hagyta. Amikor Szent István diakónus azt mondja, hogy „látom Krisztust az Atya jobbján állni,” - ez egy lelki élménye volt. - Ez az állás azt bizonyította, hogy a győzelmes Krisztushoz tartozik, bár itt a földön az élete vértanúsággal végződött.
Õ úgy volt a kinyitott mennyország tanúja, hogy nem mindenkinek tetszett, amit mondott. Befogták fülüket, fogukat vicsorgatták és gyűlölték őt. Erre számítsatok. Nem fog mindenkinek tetszeni az, amit mi mondunk. Nagy baj lenne, ha mindenkinek tetszene, amit mi mondunk. Én elmondhatom azt, hogy néha, amikor valami támadás ér engem, akkor azt szoktam mondani, hogy szégyellném, ha az az ember engem dicsérne. Mert van, akitől a dicséret szégyenünkre válik. Nem fog mindenkinek tetszeni az, amit mondani fogtok. Hisz ezt maga Jézus megmondta. De rendületlenül ki kell állni Jézus Krisztus mellett. És ő erőt fog adni a szolgálatban és az elkövetkező papságotokban. Bármi nehézség adódik az életetekben, legyetek olyan emberek, akik a végső célt, az üdvösséget, a mennyországot soha nem veszítitek el a szemetek elől. Lássátok Krisztust az Atya jobbján állni! Hiszen ő győzött.
Mindszenty bíborosnál a börtönben is vele lévő töviskoronás Krisztus kép aláírása ez volt: devictus vincit, a legyőzött győz. Minden vértanúban ezt ünnepeljük. A legyőzött Krisztus győz a végső időkben. Erre készüljetek, és így legyetek igazi emberek, keresztények, diakónusok, szolgálatra készek és életetek odaadására is készek. Ami nem föltétlen vértanúságot jelent, hanem életünk teljes odaadását. „Mert mindaz, aki meg akarja életét, elveszíti azt, - de aki elveszíti Jézus Krisztusért, az megmenti azt!” Legyen ez a mai szép ünnep számotokra úgy emlékezetes, hogy szent István diakónus példája vonzzon benneteket, és Krisztusnál lévő szent élete pedig járjon közben értetek, hogy a Krisztus-követésben soha ne lankadjatok. Legyen erőtök, eszményetek hozzá, és mindig a lélek örömével és nagy hivatástudattal töltsön el ez benneteket. Amen.
