Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2007. január 18. 09:14

Állatokat áldottak meg Kecskemét főterén - Képgaléria

Képgaléria
Állatokat áldottak meg Kecskemét főterén - Képgaléria
Január 17-én újabb csodálatos példáját láthattuk annak, hogy Kecskemét polgárainak többségéhez mennyire közel áll a keresztény eszmeiség, a katolikus értékrend. Hiszen mi más magyarázhatná, hogy a Porta Egyesület egyetlen hívó szavára emberek - felnőttek és gyerekek - százai gyűltek össze a Barátok temploma melletti romkertben, és több tucatnyian hozták magukkal a legkülönbözőbb háziállataikat, hogy felidézzenek egy ősrégi hagyományt, Remete Szent Antalnak, az állatok védőszentjének ünnepét.
A civil szervezet a katolikus egyházzal, a Környezetünk Állataiért Alapítvánnyal, a Kecskeméti Vadaskerttel és a Mentsvár az Állatokért Alapítvánnyal karöltve hívta életre a programot, melynek helyszínéül nem véletlenül választották a templom melletti területet. Az egykori Kecskeméten ugyanis itt, a főtéren tartották a piacokat, illetve az állatvásárokat is. A nagyszerű, lélekemelő délelőtt a Barátok templomában az állatokért, illetve Remete Szent Antal emlékére tartott hálaadó szentmisével vette kezdetét. Az Isten házából távozókat már igazi vásári hangulat fogadta a szomszédos romkertben. Lovakat, kecskéket, juhokat, kutyákat, macskákat, galambokat, pulykákat, díszmadarakat, és még sorolhatnánk hányféle házi kedvencet hoztak magukkal gazdáik, hogy a jószágok áldásában részesülhessenek. Előbb azonban a szervezők nevében Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója köszöntötte a megjelenteket. Több történetet is felidézett Szent Antal és az állatok kapcsolatáról, majd elmondta, hogy a főtéri állatszentelést a jövőben minden január 17-én megtartják, új fejezetet nyitva ezzel a város, valamint az állattartók, illetve tenyésztők kapcsolatában. – Ez az ünnep arról is szól, hogy ha a teremtett világot nem becsüljük meg, akkor magunkat pusztítjuk el - zárta gondolatait a civil szervezet képviselője. Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is úgy vélekedett, állattartás támogatásának régi - ám az elmúlt másfél évtizedben háttérbe szorult - hagyományhoz mindenképpen vissza kell térni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy napjainkban egyre gyakoribb az élelmiszerekkel történő, mindannyiunk egészségét veszélyeztető manipuláció. A város első embere úgy vélekedett, hogy a mai társadalomban az is komoly problémát jelent, hogy nagyon sok állatot tartanak olyan méltatlan körülmények között, ami minden jó érzésű polgárban visszatetszést kelt. Bárkányi Ernő, a Barátok temploma igazgatója Remete Szent Antal életéről, példájáról beszélt. - Nagy barátsága a természettel, az állatokkal, a teremtett világgal mindig is megható volt az utókor keresztényei számára - mondta többek között. - Példát adott nekünk elsősorban a Krisztus-követésre, azután pedig arra, hogy azt a világot - benne az állatokkal -, amit Isten teremtett, minden módon óvjuk és védjük. A város óvodásainak színes, szintén az állatokhoz kapcsolódó műsora után Bárkányi atya megáldotta a romkerthez elhozott állatokat, közben pedig a helyi galambászok képviselői szabadon engedték a művészetekben a Szentlélek szimbólumaként is megjelenő szárnyasaikat. A felemelő pillanatok után a derű percei következtek, amikor Kecskemét polgármestere egy kecskegidát - a város címerállatát - kapott ajándékba. A tartalmas nap a Vadaskertben folytatódott, ahol az intézmény megtekintése után többen is örökbefogadtak egy-egy állatot, a Porta Egyesület kezdeményezésére pedig kopjafát állítottak az elpusztított, halálra kínzott jószágok emlékére.

Kövessen minket a Facebookon is!