Ima a varjakért
Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire örülök majd, ha egy csapzott, tollát váltó varjú csámpázik velem szemben az úton. Most azonban úgy vigyorogtam szegény madárra, hogy amilyen okos, azt hihette, meghibbantam. Pedig jó okom van rá, hogy örüljek. Ez a madár, akivel a Március 15-e utcán sétálva találkoztam, egyértelműen a túlélés diadala. Látszik a tollazatán, hogy idén bújt ki a tojásból, dacára mindannak, amit a város lakói ez ellen tettek.
Szülei talán a református temetőben fészkeltek, míg egy szép napon „vízágyúval” el nem űzték onnan őket. A humánus kecskemétiek elhullott varjú tetemeket akasztottak ki, hogy azzal tartsák távol a költeni készülő madarakat, ugyanezért prizmákat tűztek a széchenyivárosi fákra. Egyeztetéseket, fórumokat tartottak a sorsukról, és a városrészben élők érthetetlen gyűlölete miatt az elkötelezett természetvédő alpolgármester is csak mosta kezeit.
Ez a kis varjú mégis világra jött. Egy olyan világra, ahol nem szívesen látják. Sosem értettem, miért. Harmincezer sorstársammal együtt én is a Széchenyivárosban élek, mégsem éreztem sosem fülsiketítőnek a varjak károgását. (Helyettük sokkal inkább célozgatnám olykor tűzoltófecskendővel a gépállataikat bömböltető motorosokat.)
A varjúpiszok aránya eltörpül a kutyaszar mellett, azt pedig a kuvikok kérik ki maguknak, hogy a varjakra miért tűzik a halálmadár jelzőt.
Olyan kevés maradt a természetből a betondzsungelekben. Miért kell azt is száműzni? Ha a varjakat elűztük, háborúzunk majd a feketerigók vagy a cinegék ellen?
Ilyen gondolatok futottak át az agyamon, amikor azt a bátor varjat követtem a szememmel, akinek volt mersze mindezek ellenére Élni.
Úgy tudom, kivételesen intelligens fajról van szó, ezért csak imádkozhatunk azért, hogy megértik végre ezek a szerencsétlen madarak: el kell hagyniuk a Széchenyivárost. Hiába élnek régebben itt, mint a panellakók, hiába nyilvánították őket védetté, új otthon után kell nézniük. A Szabadidő Központ fái csalogatóak ugyan, de az ösztönük a régi fészkelő helyeik közelében tartja őket. Pedig ott nem maradhatnak soká. Mert ha ellenségeik nem érnek célt, gondolni se merek rá, hogyan folytatódhat ez az értelmetlen háború. Ezért nem marad más, minthogy imádkozzunk a varjakért…
- inda -