BOTRÁNY FELHŐK! Miért áll a lakásfelújítási program Kecskeméten?
![BOTRÁNY FELHŐK! Miért áll a lakásfelújítási program Kecskeméten? BOTRÁNY FELHŐK! Miért áll a lakásfelújítási program Kecskeméten?](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/17119.jpg)
Mintegy 82 lakásszövetkezeti közösség, illetve társasház lakói gondolják most úgy Kecskeméten, hogy az „Új Magyarország Lakásfelújítási Programba” benyújtott pályázatukat valamilyen formában szabotálja az önkormányzat. Hiába próbáltunk azonban tájékoztatást kérni erről a városházán, ott elzárkóztak. A város-stratégiai osztály vezetője a munkatársa által üzent: augusztus végén dr. Zombor Gábor polgármester sajtótájékoztatón számol majd be a panel felújítási program kecskeméti helyzetéről.
Meglehetősen ideges kecskemétiek keresik fel egyre többen személyen, vagy hívják telefonon a Porta Egyesületet. Arról panaszkodnak, hogy pályáztak a kormány lakásfelújítást támogató programjában, és meg is nyerték azt. Erről levélben értesítette őket az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. Csakhogy a kecskeméti önkormányzat nem köt velük szerződést. Aminek hiányában nem kaphatják meg a panelházak, illetve kémények utólagos szigeteléséhez, felújításához szükséges milliókat, nem vehetnek fel hitelt, és nem kezdhetik meg a munkálatokat. Ez pedig már csak azért is veszteség a számukra, mert ha például jövőre, vagy még később foghatnak hozzá a panelház szigeteléshez, akkor az infláció miatt jóval magasabb költségekre számíthatnak.
A kormány által meghirdetett panelpályázat, és kéménypályázat elve az, hogy a felújítások egy harmadát a lakóközösség, egy harmadát az önkormányzat, egy harmadát pedig az állam állja. Tavaly mintegy 82 kecskeméti közösség pályázott. A pályázatokat 2008. szeptember 10-én támogatta a kecskeméti képviselő testület, majd decemberben 16 kecskeméti pályázót győztesként hirdetett ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium.
A következő lépcső az lett volna, hogy szerződést köt a felújításról a pályázókkal a kecskeméti önkormányzat. Csakhogy – panaszolják a Porta Egyesületet felkeresők – fél évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy egyáltalán megkaphassák a városházától a szerződést. Az irat kézhezvételét követően a pályázók azonnal aláírták és visszaküldték a papírokat, ám most ismét csak várakozásra kényszerülnek. A kecskeméti polgármesteri hivatal jóváhagyására várnak. Egyre türelmetlenebbül…
Még rosszabbul jártak azonban a tavaly pályázó 82-ből a decemberben „vesztesként” távozók. Őket ugyanis nyertesként csak idén, június 19-én hirdette ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. Hiába értesültek azonban erről, az előzőek alapján úgy tűnik a számukra, hogy ebben az évben még a szerződést sem fogják majd megkapni a kecskeméti városházától.
- Azt beszélik Kecskeméten, hogy azért nem köt velünk szerződést az önkormányzat, mert nem áll rendelkezésre a város költségvetéséből a felújításra korábban elkülönített egyharmad – panaszolta több társasház lakója is a Porta Egyesület irodájában. Erről szerettük volna megkérdezni a hivatalt, ahol azonban egyelőre elzárkózta, és nem kívántak nyilatkozni a témában.