Április 12. péntek, Gyula
Hírek, események 2007. augusztus 16. 20:27

PROGROM? FÉLELEMKELTÉS? Rettegnek a kecskeméti cigányok

Képgaléria
PROGROM? FÉLELEMKELTÉS? Rettegnek a kecskeméti cigányok
Retteg a kecskeméti cigány önkormányzat az egy hét múlva a városba szervezett radikális tüntetéstől, ezért felszólította a romákat, hogy maradjanak otthon. A kisebbségi vezetők szerint az akció nyíltan rasszista, és közösség elleni izgatás vádjával feljelentik a demonstrációt meghirdető szervezetet. A helyi rendőrség és polgárőrség nagy erőkkel készül a romák lakta városrész megvédésére.
A Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) a Jobbikkal és a Magyar Nemzeti Fronttal karöltve egy hét múlva Kecskeméten a Szabadság térre hívta szimpatizánsait egy „cigánybűnözés elleni” demonstrációra, melynek apropóját egy megölt fiatalember halálának tizennegyedik évfordulója szolgáltatja. A Petőfi Népe akkori tudósítása szerint 1993-ban a tizenhat éves K. Norbert heves vitába keveredett három romával, akik egy karóval leszúrták. Bár a MÖM meghívójában egyértelműen roma ellenesként határozta meg az akciót, területfoglalási kérelmét „Erőszak ellen irányuló békés demonstráció címmel” adta be a rendőrségre. A MÖM meghívójában többek közt az szerepel: „mi magyarok semmilyen formában nem bántottuk eddig a cigány kisebbséget, mely agresszivitása és jellemzően lump életvitele miatt megérdemelné az azonnali többségi határozott fellépését.” A meghívót kísérő internetes reklámon pedig egy bűnözőként ábrázolt félmeztelen cigány férfi látható. A Bács-Kiskun megyei Rendőr Főkapitányság szóvivője arról tájékoztatta a Roma Sajtóközpontot: az ötszáz fősre bejelentett rendezvény megtartását jövő hét csütörtökön 18 és 22 óra között engedélyezte a rendőrség. Nyíkos Tamás hozzátette: a résztvevők számának függvényében növelik a kivonuló rendőri állományt. A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét megrémítette az akció híre, ezért rendkívüli kisebbségi önkormányzati ülést hívott össze, melyen a testület tagjai mellett részt vett a városi rendőrkapitányság egy nevét elhallgatni kívánó tisztje. A Roma Sajtóközpont információi szerint a százados arról biztosította a roma önkormányzatot: a rendőrök mellett polgárőrök is biztosítják a rendezvényt és a romák által lakott városrészt is. A cigány önkormányzat egy közleményt és egy felhívást bocsátott ki - közölte a Roma Sajtóközponttal Orbán Róbert, a testület sajtósa. Utóbbiban felszólítják a helyi romákat, hogy a demonstráció ideje alatt maradjanak otthon és zárkózzanak be. Orbán Gyula elnök szerint erre azért van szükség, mert a tizennégy éve történt gyilkosságot követően bőrfejű csoportok támadással fenyegették meg a kecskeméti romákat. A roma önkormányzat közleménye szerint a meghirdetett demonstráció nyíltan rasszista, internetes plakátja pedig kimeríti a közösség elleni izgatás bűncselekményét, ezért ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tesznek. Ezen kívül felszólítják a város vezetését és a pártokat: határolódjanak el a demonstrációtól. A kisebbségi elnök emlékeztetve Jakab Richárd ügyére azt hangsúlyozta: a békés együttélésre törekszenek. Mint arról a sajtó akkor beszámolt: három éve a tizenkilenc éves kecskeméti roma fiú egy rendőri igazoltatás során vesztette életét. Orbán Gyula elmondta: a roma önkormányzat tervezte, hogy megemlékezést tart a fiú halálának évfordulóján, de a mostani tüntetés miatt át kell gondolniuk a tervet.

Kövessen minket a Facebookon is!