Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2005. július 13. 14:47

Kecskemét főterén mondták ki a boldogító igent

Képgaléria
Kecskemét főterén mondták ki a boldogító igent
Ilyet emberemlékezet óta nem láttak a hírös városiak. Kecskemét főterén egy gombostűt sem lehetett volna leejteni az elmúlt szombaton délután, amikor a Barátok temploma oldalában felállított alkalmi esketőhelyen Kuna Valéria és Horák Menyhért örök hűséget fogadott egymásnak.
A Városi Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje köszöntötte a megjelenteket, majd a vőlegény trombitájának szavára az örömapa – Kuna Lajos – oldalán vonult be a halványzöld ruhakölteménybe öltözött menyasszony. A hivatalos ceremónia végén a Himnusz hangjai csendültek fel, azt követően pedig Kuna Lajos a Wonderful word (Csodálatos világ) című örökzöld melódiával csalt örömkönnyeket sokak szemébe. Természetesen hangszert „ragadtak” Valéria testvérei, a Kuna fiúk is. Közben a városháza előtt már teljes pompájában várakozott Bárdos György ötszörös fogathajtó világbajnokunk díszes hintaja, amely elé Guti Béla válogatott versenyző lovait fogták be. Az ifjú pár a hintóból integetve búcsúzott az ünneplő tömegtől, és a fogat a Vízműdomb felé vette az irányt. A nem mindennapi lakodalmat ugyanis, a fiatalok megismerkedésének helyszínén tartották meg a két család tagjai és barátaik. #img607#

Kövessen minket a Facebookon is!