Elmulasztott szeretetnapjaink
Szinte észrevétlenül rohant el újabb 365 nap mellettünk. Itt a december, vasárnap már gyújtjuk az első gyertyákat az adventi koszorún. Négy hét múlva karácsony – ahogy mindenki emlegeti –, a szeretet ünnepe. De vajon van-e mit ünnepelni?
„Borzalmas a világ, a médiában csak a negatív hír a hír, mindenhonnan ömlik ránk az agresszió, a gyűlölet, a reménytelenség” – panaszolja egyre több ismerősöm. Mindezt persze magam is tapasztalom. Ahogy – szerencsére – az ellenkezőjét is. Mert higgyék el, vannak még Kecskeméten, Magyarországon és a világ minden táján jó szándékú, kedves emberek, akik képesek szeretni, őszintén mosolyogni. Nem olyan rossz a világ, csak nem szabad elfelejteni: a szeretetet nem szabad pusztán az ünnepekre tartogatni. Ebben a társasjátékban nem érdemes magyarázkodni, hogy kérem, én most kicsit kimaradnék, de majd a többiek helyettem is teljesítenek....
A szeretet olyan, mint a bumeráng: visszakanyarodik a feladóhoz. Ha nem adsz, nincs mit visszakapj. Először talán ezt kellene alaposan megjegyeznünk. Azután azt, hogy szeretetügyben mindenki csak a maga portáján tehet valamit. Apró, pici, szinte észrevétlen dolgokkal: egy kedves mosollyal, figyelmességgel, egy jókedvű, hangos köszönéssel. Nem a világot kell megváltani, csak a magunk kis világát. Az ünnepek helyett a hétköznapokat.
Itt az advent, a csendes várakozás időszaka. Jó lenne ez alatt a négy hét alatt számot vetni, mérleget vonni: vajon személy szerint mi mennyit tettünk hozzá naponta a világ szeretettartalékához... Vagy mi is azok közé tartozunk, akik csak a fa alá várják a csodát?
