Lengyel ösvényeken
Nemrég a Wadowice városából érkezett küldöttség látogatásán „csillogtatta” magas szintű lengyel nyelvtudását Bodolay Géza, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, akit lapunk most lengyel kötődéseiről kérdezett. További érdeklődésünkre a direktor azt felelte: csinos reményeket fűz újraválasztásához.
Honnan ered, mire vezethető vissza magas szintű lengyel nyelvtudása?
– Tanultam lengyelül, míg édesapám magyar nyelvet és irodalmat tanított a varsói egyetem lektoraként, 1965 és 1970 között. Nyolc éves voltam akkor, évente 3-4 hónapot töltöttünk Varsóban. Családunkból ma már csak én beszélem a lengyel nyelvet.
Vette-e hasznát az életben ennek az itthon csupán kevesek által beszélt nyelv ismeretének?
– Húsz éve rendeztem Łódż-ban a Teatr Studyjnyben egy ’48-as, forradalmi cseh darabot: Karel Steigerwaldtól a Korabeli táncok címűt. Arra a szegedi Mihura-előadásunkat látva hívtak meg. Kecskeméten, a Kamaraszínházban rendezhettem meg Mrożektől A nagykövet magyarországi bemutatóját, még 1990-ben. Első kecskeméti rendezésem volt: Sirkó, Szirmai, Matus, Sándor Erzsi főszereplésével. Aztán fordítottam több lengyel darabot magyarra. A próbababák bálját Szegedről, itthon, Kecskeméten is eljátszottuk – akkor dolgoztunk először együtt Juronics Tamással – ennek is már nyolc éve. Wyspianski Menyegzője pedig a legfontosabb pillanatokban jött szembe, újra meg újra. A Menyegző kapcsán kerültem hét évre a Nemzeti Színházhoz, s mikor visszajöttem Kecskemétre, a második évad ennek a klasszikus remekműnek magyar verziójával kezdődött: „A menyegzőn nekilátok…”
A lengyel nyelvtudás révén tett-e szert lengyel színházi kapcsolatokra?
– Ez inkább fordítva működik: A színházi kapcsolatok között a lengyelül is tudók olykor megörülnek egymásnak, világszerte. Így történt, hogy a kecskeméti Danton halála láttán a Toruń-i fesztivált néző Orzechowski meghívott a krakkói Słowacki Színházba. Mikor a Menyegzőt nevezte meg, tudtam, hogy igent kell mondanom. Egészen kitűnő színészgárdával, ahogy országszerte a Wyspianski-év kapcsán, díszbemutatóra készülünk. Wyspianski száz éve halt meg, a lengyelek erről éppúgy megemlékeznek, mint a születési évfordulókról. Krakkó legfontosabb drámaírója színházigazgatónak is pályázott. Ebben a színházban volt 106 éve a Menyegző ősbemutatója, a szerző rendezésében. A darab a lengyel függetlenség és szabadság emblematikus drámája. Ha ehhez hozzávesszük, hogy soha külföldi rendező Lengyelországban a művet nem rendezte, miközben évente öt-hat helyen játsszák, akkor a vállalkozást mindkét részről bátran nevezhetjük életveszélyesnek.
Ön mellett Spiró György, illetve Pályi András is erőteljes érdeklődést mutat a lengyel kultúra, illetve színház iránt. Velük tartja-e e téma mentén a kapcsolatot?
– Pályi fordításait ismerem, rajta kívül is számos lengyel fordító dolgozik Magyarországon. A magyar menyegzőhöz Spiró fordítását használtam, természetesen az engedélyével.
Milyen reményeket fűz igazgatói mandátumának meghosszabbításához?
– Csinos reményeket. Semmiképp nem vérmeseket. Amúgy a „Reményről” mint fogalomról leginkább Csokonai Vitéz Mihály és druszája: Vörösmarty Mihály véleményei állnak hozzám legközelebb…
(Kép forrása: www.katonaj.hu)
