Juliusz Janusz nuncius beszéde Kecelen
Főtisztelendő Plébános Atya, Kedves Testvéreim!
Jézus, az Örök Atya Fia, Szűz Mária Fia nevében gyűltünk össze Kecelen, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének ebben a gyönyörű plébániatemplomában. Történelmi pillanat ez a főegyházmegyének és főpásztorának, őexcellenciája mons. Bábel Balázs érsek úrnak. Pontosabban fogalmazva, tíz évvel ezelőtt, amikor a Szentatya, II. János Pál pápa kinevezte Bábel érseket ennek a részegyháznak a főpásztorává, „Pro Regno Dei” azaz „Isten Országáért” választotta ki, ahogy püspöki jelmondata is jelzi. Most, amikor püspökké szentelésének tízedik évfordulóját ünnepeljük, elhatározta, hogy a lelki ébredés egy momentumát szervezi meg az egész főegyházmegyéje számára, amit egyházmegyei misszióként hirdetett meg, és amelyet most zárunk le.
Szeretném a köszönetemet kifejezni Bábel Balázs érsek úrnak és főtisztelendő Burányi Roland plébános atyának, hogy meghívtak ennek a szentmisének a bemutatására, és hálát adok a mindenható Istennek ezért a főegyházmegye számára kapott áldásért. Az elmúlt hat hónapban az egyházmegyei misszió címén Érsek úr, papok és világiak, fiatalok és öregek, férfiak és nők együtt, az egész Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye rendkívüli módon tapasztalta meg a hitét. Sokféle programra bizalommal és tisztelettel hívtátok a térség lakóit egy egyedülálló krisztusélményre, amely mindenkit elvezet egy szebb, tisztább és igazságosabb világra Jézus Krisztus személyén keresztül, akinek a születésére fogunk pár napon belül emlékezni, Karácsony szent ünnepén.
Advent negyedik vasárnapján Mikeás próféta ismétli meg nekünk az adventi üzenetet: Isten közel van, Isten a béke és Isten jósága elér egészen a föld határáig. Az olvasmány ezzel a kijelentéssel fejeződik be: ő „lesz a béke” (Mik 5,4a). Nem egyszerűen békét fog hozni, hanem ő maga lesz a béke! Igen, Isten a béke és Õ saját magát adja nekünk, mint béke, mint minden határon átnyúló kiengesztelődés. Ahol befogadják Õt, a béke szigetei nőnek. Ha Jézus lesz a mi békénk, akkor ott a számtalan formában jelen lévő háborúnak be kell fejeződnie. A háború az emberi rassz lázadása Isten ellen.
A Zsidókhoz írt levél arra emlékeztet ma bennünket, hogy Isten akarja a szívünket. Ez az az Isten, aki szeret bennünket és elküldi nekünk a Fiát; Õ nem olyan Isten, aki valamiféle külső engedelmességet kér tőlünk; ez az Isten arra hív meg bennünket, hogy térjünk vissza az Õ szeretetéhez és részesedjünk az életében. Advent egy olyan időszak, amely folyamatosan arra emlékeztet bennünket, hogy Isten szeret bennünket és elküldi a Fiát, hogy üdvözítsen bennünket.
A mai evangélium a Boldogságos Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szól. Szűz Mária és unokatestvére, Erzsébet életének egy csodálatos pillanatát meséli el, mivel Keresztelő János felujjongott az anyaméhben az örömtől, amikor felismerte, hogy közel van a Megváltó.
Ezekben a napokban fel kell, hogy ismerjük azt, hogy Isten minden emberben közeledni akar hozzánk. Fel kell ismernünk, hogy mindenki Isten különleges jelenléte a számunkra, ha valóban a hit szemeivel látunk. Isten arra hív bennünket, hogy teljesen és hitből éljünk. Nagyon gyakran félénkek vagyunk, és nem döntünk világosan az Úr mellett. Így, az Advent utolsó napjai arra szolgáljanak, hogy elmélyítsük hitünket és szeretetünket.
Kedves Testvéreim, ma arra kaptunk meghívást, hogy bizalmunkat Isten irgalmába és erejébe vessük, hogy mindent megújítson az életünkben, otthonainkban, családjainkban, plébániáinkon és egyházmegyénkben. Parancsai igényesek, főleg, amikor azt mondja nekünk: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak” (Lk 6,31). Szüntelenül életünk megváltoztatására hív bennünket, de, kedves Barátaim, az Õ irgalma és megbocsátása végtelen.
Mai ünneplésünk bizonyos értelemben győzelmet jelez, a főegyházmegyénk gyönyörű területén az evangélium győzelmét. Az érsek úr bölcs vezetése alatt a főegyházmegye Istentől számtalan áldásban részesült. Isten kegyelme eljut mindenhová, és hálát adunk Istennek minden áldásáért. Mégis, a győzelem és ünneplés csak további cselekvésre sarkallhat minket. Nem a tétlenség ideje érkezett el, hanem a további cselekvés és további kezdeményezések ideje jött el. Ami elkezdődött az egyházmegyei misszió tervével, annak folytatódnia kell. Nem szabad megnyugodnunk, mivel még vannak, akik nem ismerik Jézust vagy közömbösek vele szemben. Sohasem lehetünk inaktívak, amíg van erőszak, gyűlölet, vannak visszaélések és van szegénység. Nem engedhetjük meg a fiataljainknak, hogy elmerüljenek az önpusztítás kultúrájában.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének van egy nagyon fontos, beteljesítendő missziója: továbbra is meg kell ismertetnie Jézus arcát! Halljuk meg a hangját! Tapasztaljuk meg a szeretetét minden találkozásunk alkalmával, főleg amikor fiatalokkal, az elcsüggedtekkel, szegényekkel és szenvedőkkel találkozunk. Jézus nevét kell hirdetnünk újból egy, az erőszak, önzés és bűn miatt meghasadt és szétszakadt világnak! Emiatt van szükségünk az új evangelizációra, különböző szinteken.
Emiatt szeretném mondani, hogy arra kaptunk meghívást, hogy elkezdjük az új evangelizációt; egy evangelizációt, amely először bennünk, katolikusokban kezdődik el. Tudjuk, hogy mennyi katolikus szegényedett el a Jézussal való személyes kapcsolatában. Ezt a tényt ismerve, egyszer azt mondta Tiszteletreméltó II. János Pál pápa, amikor az amerikai püspökök egy csoportjával találkozott: „Vannak a katolikusok között olyanok, akik elvesztették a hitüket, vagy soha nem is volt lehetőségük arra, hogy személyesen megtapasztalják Krisztust; Krisztust, nem mint merő «paradigmát» vagy «értéket», hanem az élő Urat, aki «az út, az igazság és az élet» (Jn 14, 6).” Kár, hogy vannak olyan katolikusok, akik azt gondolják, hogy a hitük nem más, mint viszonylagos hit és morális engedelmesség, nem pedig egy olyan hit, amely igazságon, lemondáson alapuló személyes kapcsolat, ráhagyatkozás Istenre.
Szükség van az új evangelizációra a plébániáinkon: 1998 márciusában II. János Pál pápa azt mondta az Amerikai Egyesült Államok püspökeinek ad limina látogatása alkalmából, hogy „a plébániának szükségszerűen az új evangelizáció központjainak kell lennie”. Az egyházmegyei misszióval az volt a cél, hogy elősegítsük a re-evangelizációt és megújuljanak a főegyházmegye plébániái. Az új evangelizáció megújulásra hív a plébániai élet minden területén – beleértve az istentiszteletet, a hitre nevelést, a családi életet, a világmisszióhoz való hozzájárulást és a szociális igazságosságot. Manapság nagyon sok ember él át lelki vihart, és úgy látszik, hogy intellektuális és spirituális fenntartásokkal van teli.
Egyre több ember él körülöttünk valamilyen lelki háttér nélkül. A plébániai modellből kell kiindulnunk, amely egyben tartja a közösségeket és a hit közösségeinek megalkotására hív. A plébánia lelki formálódására kell összpontosítanunk, egy, az evangelizációra irányuló formálódásra. A szentségre való meghívásról van szó, meghívás az üdvözlésre és a meghívásra, és meghívás arra, hogy a világot Krisztusban alakítsuk át. Szükség van az új evangelizációra a családjainkban. 2006 februárjában a Szentatya, XVI. Benedek pápa a Kongói Demokratikus Köztársaság püspökeihez címzett üzenetében nagyon világosan megfogalmazta, hogy „a család evangelizációja lelkipásztori elsőbbséget élvez… és fontos, hogy az egyházmegyei és szociális élet minden szintjén bátorítsuk a katolikusokat arra, hogy megőrizzük és előmozdítsuk a család alapvető értékét. Ilyen lélekkel helyes, hogy figyeljünk a házasságra készülő párok emberi és lelki felkészítésére, és nyomon kövessük a családok lelki gondozását, felhívjuk a figyelmet a keresztény házasság kiemelkedő méltóságára, amely egy és felbonthatatlan, és ajánljunk egy szilárd házastársi lelkiséget, hogy a családok növekedhessenek a szentségben”.
Kedves Barátaim, a család az emberi és a keresztény értékek tanítója. Mint az élet és a hit első iskolája, mint „otthoni egyház”, a család arra hivatott, hogy az új generációknak az emberi és keresztény értékeket nevelje úgy, hogy életük Krisztus példáján alapuljon, belül harmonikus személyiséggé alakuljanak. Egy olyan korban, amikor gyakran hézag van aközött, amit az emberek mondanak, és aközött, amilyen úton ők maguk járnak, ahogy élnek és viselkednek, ott egy új evangelizáció határozottan arra bátorítja a keresztényeket, hogy egy egyenes erkölcsi lelkiismeretet alakítsanak ki, amely segíthet nekik abban, hogy Isten kegyelmével megerősödve hűségesen kövessék Isten akaratát, amit kinyilatkoztatott nekünk Jézus Krisztus által, és minden szív mélyébe beleírt (vö. Gaudium et Spes, 16.). Szükségünk van az új evangelizációra a fiatal generáció soraiban: Fiatalok, legyen nagy a vitalitásotok! Õk az Egyház és az egész ország valódi kincsei. Az Amerikai Egyesült Államokban II. János Pál pápa egyszer azt mondta a fiataloknak, hogy azért jött, „hogy Krisztushoz hívjalak, és imádságra hívjalak benneteket”.
Ma, kedves fiatal Barátaim, nekem is ez a szándékom: hogy Krisztushoz hívjalak, és imádkozni hívjalak benneteket. Az imádságban tapasztaljátok meg Isten szeretetének lángját, találtok kapcsolatot Krisztussal, és tapasztaljátok meg azt, hogy milyen sürgős az Isten- és felebaráti szeretet parancsának a beteljesítése. Annyian vannak, akiknek rátok van szüksége; annyian, akiknek annyiféleképp van szüksége segítségre, akik rátok várnak. Sokan közületek arra várnak, hogy valaki segítsen nekik, szeresse őket – hogy egészen megszülethessenek. Ne felejtsétek el, hogy a világ vár arra, hogy megismerje Jézust, és Jézus arra kér benneteket, hogy legyetek a partnerei, és vele együtt építsétek Isten Országát ezen a világon; pontosabban itt a főegyházmegyében, a saját plébániátokon, a családjaitokban, az iskolátokban és sportközpontjaitokban és így tovább.
A nagy tolerancia világában élünk. Nem számít, miben hisz az ember, találhat valakit, aki egyetért vele. Vannak, akik elfogadják a hazugságot és a csalást a gazdasági haszon elérése érdekében. Mások azt gondolják, hogy teljesen helyénvaló politikai célok és haszon érdekében hazudni. Vannak, akik természetesnek tartják a házasságon kívüli szexuális életet. Mások az erőszakot akarják igazolni azok ellen, akik nem úgy gondolkoznak vagy hisznek, mint ők. Azonban a fontos kérdés ez: Te hogy döntesz, hogy mi az elfogadható? Ami fontos a számodra és a számomra, mindig az, hogy tudjam, Jézus megmondja, hogy mi az elfogadható. Azzal a céllal jött a földre, hogy megszabadítson bennünket a bűneinktől, és megmutassa nekünk a mennybe vezető utat. Nagyon világos, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Útmutatást és parancsokat adott nekünk.
Bízom abban, hogy az egyházmegyei misszió, amelyet ma zárunk le, biztosan megszabadított bennünket a „lélek beszennyeződésétől, amely kisebbé tesz bennünket, arcunkat homályosabbá teszi, amely oda vezet, hogy már nem üdvözüljük egymást vagy nem nézünk bele egymás szemébe…” A Szentatya, Benedek pápa mondja: „ A város [főegyházmegye], kedves Testvéreim és Nővéreim, mi magunk vagyunk! Mindenki közülünk hozzájárul a saját életéhez és erkölcsi klímájához, jóban vagy rosszban.
Mindnyájunk szívében jelen van a jó és a rossz közötti határ, és senkinek sincs joga közülünk arra, hogy úgy érezze, ítélkezhet mások felett, de mindenkinek észre kell vennie azt a kötelességét, hogy önmagán javítson!” (XVI. Benedek pápa beszéde a Spanyol lépcsőnél, 2009. december 8.) Kíséreljük meg, hogy először jó emberek legyünk, aztán jó katolikusok, akik nem szavakkal, hanem tettekkel igyekeznek gyakorolni a szeretet evangéliumi törvényét, amely előre viszi a világot. Kíséreljük megvalósítani, és ez nem elvetendő, bántó vagy vádló érték; jobb a rosszra a jót téve válaszolni. Ettől változnak meg a dolgok: vagy inkább az ember változik meg, és ezért tökéletesednek a plébániáink, tökéletesedik a helyi egyház és a társadalom, amelyben élünk. Ámen
