Kecskemétiek az árvízi helyreállításnál
Képgaléria
A kezdeményezés a Hovány-csoporttól indul, ahogy a fő költségviselő szerepe is cégeinek jutott. Az akcióhoz azonban többen is nyújtottak segédkezet, bizonyítva nyitottságukat a társadalmi szerepvállalásra: elsőként a Karol Wojtyla Barátság Központ, majd a Félegyházi Pékség, a Kunság Volán, a Mátéker és a Ritech is támogatta az akciót, ki-ki profiljához mérten kenyérrel, kedvezményes buszúttal vagy tisztálkodó, fertőtlenítő felszerelésekkel, szervezéssel.
Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ vezetője elmondta:
- Az ötletgazdák – Hovány Márton és csapata – célja nem más volt, mint valódi segítséget nyújtani, ott ahol nálunk sokkal rosszabb helyzetben élők az elemi cspást követően szinte már azt sem tudják, melyik feladatba vágjanak bele. Ezért összefogott 180 ember a Hovány-cégcsoport telephelyeiről, elutaztak egy hétvégére, és öt faluban nyújtottak hathatós, szervezett segítséget az ott lakóknak. Ez a hozzáállás biztosan tetszik égi pártfogónknak, Wojtyla atyánknak.
Amikor a szervező előörs egy héttel korábban megjelent a katasztrófavédelem által kijelölt településeken, a már több mint egy hónapja tartó árvízi védekezésben és a nyomában járó helyreállító munkában megfáradt polgármesterek örültek ugyan a felajánlkozásnak, de lelkesedésük nem volt határtalan. A katasztrófavédelem munkatársai ezt azzal magyarázták, hogy a kimerültség mellett csalódások is érték a borsodiakat: korábban az önkéntes védekezésben tapasztaltak szervezetlenséget, sőt, akadtak olyan felajánlkozók is, akik dolgozó kollégáikkal a háttérben egyszerűen lenyilatkozták a tévében, hogy mennyire szívükön viselik az ottaniak sorsát, majd amikor elment a stáb, egyszerűen összeszedték az embereket és hazamentek.
- A dél-alföldi segítőakció végeredménye azonban beszédes – mondja lelkesülten a kecskeméti Wojtyla Ház vezetője. – Az Edelénybe delegált Hovány-brigád már délre háromszor annyi homokzsákot elbontott a védekezésre kihelyezett gátakból, mint a korábban kirendelt közmunkások egész nap. Alsózsolcán és Bőcsön nem győzték a helyiek elszállítani a visszanyert homokot, Hernádkércsen a csapat az egész települést megtisztította, a Gibártra küldött alegység pedig a kitűzött feladat két-háromszorosát végezte el. Amikor a településeken látták, hogy mennyit és milyen odaadással dolgoznak segítők, sokkal közelebb került egymáshoz helybéli és vendégmunkás… Oklevelet állítottak ki a számukra, falunapra invitálták őket díszvendégnek, barátságok szövődtek, és minden bizonnyal beépültek a falvak, kisvárosok hosszú távú emlékezetébe.
Dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek is méltatta a segítőkészséget
- Nemrég jártam Észak-Magyarországon az árvíz sújtotta területeken. Elborzasztó az a pusztítás, amelyet a természet, az elemi erő elszabadulva véghezvisz. Bizony, okunk lehetne a félelemre, és a reménytelenségre, de tudom azt is, hogy milyen hatásokat váltott ki a tragédia, a rombolás. Szeretet-energiákat mozgósított. Konkrétan csak az egyházmegyénk közösségei tizenhat-millió forintot gyűjtöttek össze, első lépcsős, gyors segélyként. Végleges számok még nincsenek, talán nem is nagyon lehetnek. Olyan sokféle és olyan lelkes igyekezet volt. Eljutott hozzám a híre, hogy a megyénkben működő önkormányzatok, vállalkozók, civilek – mint a Wojtyla Központ is – és az őt támogató cégek is mozgósították az erőket. Mindennél jobban nagyobbra tartom egyébként is a személyes, közvetlen áldozat vállalást, a kétkezi munkát, a homokzsákok hordását, töltését, helyre rakását. Éjjel – nappal töredelmet szenvedve. Úgy érzem, hogy a testvériség ezekben a gesztusokban erőteljesebben nyilvánul meg és kelti föl az újjáépítéshez fontos építő reményt. Isten áldja meg, mindazokat, akik áldoztak, a bajba jutottakra, akik helytálltak…”
