Március 29. péntek, Auguszta
Hírek, események 2010. augusztus 18. 13:06

PORTA KERESZTKÖR: ÜNNEP MEGEMLÉKEZÉS HÁLAADÁS

Képgaléria
PORTA KERESZTKÖR: ÜNNEP MEGEMLÉKEZÉS HÁLAADÁS
A Szent Kereszt megtalálójára Szent Ilonára emlékezett augusztus 18-án, szerdán a Porta Egyesület Keresztköre illetve a Wojtyla Ház családja. Reggel a Barátok Templomában hálaadó szentmisén köszönték meg a a Jóistennek illetve az égi pártfogónak, azt hogy néhány év alatt ötven keresztet sikerül megmenteniük. Nem sokkal ezután a Wojtyla Házban folytatódott az ünnep. Dr. Kürti László, a Miskolci Egyetem docense tartott előadást: szakrális kis emlékek Lajosmizsén címmel. Ezt követően a ferences Imakör tagjai emlékeztek meg a Wojtyla-család körében Szent Ilonáról és a nevéhez fűződő legendákról.

Ekkor adta át a Ház  alapítója az Ilonáknak a köszöntő virágcsokrokat. A szertartás a nap támogatóiért elmondott könyörgéssel és közös hála imával zárúlt.

A nap támogatói voltak:

 

Zöldért KFT Kecskemét

OLASZ ÉTTEREM/CÉZÁR ÉTTEREM, Kecskemét

Fantázia Virágbolt, Kecskemét

 

A Ház apraja nagyja szívből köszöni a szíves szponzorok jóindulatát, barátságát.  Isten áldását kéri mindannyiójukra!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Szenteste Alapítvány Wojtyla Ház