Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2010. szeptember 2. 13:39

A PORTA IS RÉSZT VESZ a IV. Bugaci Szent Mihály Napi Vigaszságok szervezésében

Képgaléria
A PORTA IS RÉSZT VESZ a IV. Bugaci Szent Mihály Napi Vigaszságok szervezésében
Ma délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti igazgatósága a IV. Szent Mihály napi vigaszságokról, ahol jelen volt Dr. Vajna Tamásné Madarassy Anikó a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója, Szabó László Bugac polgármestere, Kovács Zoltán a Karikás Csárda Kft. tulajdonosa, Hadik András Hagyományőrző Csoport képviselői, és Farkas P. József a Porta Egyesület alapítója. A Szent Mihály napi vigaszságok, és Pásztornapok, illetve a Kiskunsági Nemzeti Park 35. születésnapi ünnepéről tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Dr. Vajna Tamásné Madarassy Anikó a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy szeptember 17-én a park 35. évfordulóját fogják ünnepelni. Az emlékülésen részt vesznek a még élő alapítók is- Rakonczai Zoltán a Kiskunsági Nemzetei Park alapítója, Romány Pál egykori Bács- Kiskun megyei vezetőség, és Iványosi Szabó András a legrégebbi tag. A megemlékezést követően Bugac Pusztára indulnak, ahol Tóth Károly, és Kontra László alapítók emlékhelyét koszorúzzák meg a Pásztor Múzeumnál. Emellett azoknak, akik még nem ismerik a parkot túrákat szerveznek.

Szabó László Bugac polgármestere mérföldkőnek nevezte a IV. Szent Mihály napi vigasságokat, mivel a rendezvény segítségével közelebbi kapcsolatba kerül a parkkal a látogató. Bugac város a lovas hagyományokat mutatják be az önkormányzat, és a helyi lovas egyesület segítségével. Megrendezésre kerül az amatőr fogathajtó verseny, a póni 2-es, és nagy 2-es fogatok versenye is. A legjobbnak pedig, odaadják a IV Szent Mihály kupát. Illetve a Homokhátsági kupa pontgyűjtő verseny utolsó állomása lesz Bugac Puszta, ahol kiderül, hogy volt a legjobb. Bemutatkozik majd a helyi Népdal kör, és csikós versenynek is szorítanak helyet.

Kovács Zoltán a Karikás Csárda Kft. tulajdonosa szerint nagyon jó programnak minősül a IV. Szent Mihály napi vigaszságok, mert a nyári szezonban nem sok lehetősége van a lovasok számára a találkozásra.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Szenteste Alapítvány Wojtyla Ház