Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2010. szeptember 9. 13:52

PÁLOS KOLOSTOR: Kisasszony-napi búcsú Szentkúton

Képgaléria
PÁLOS KOLOSTOR: Kisasszony-napi búcsú Szentkúton
Szombaton és vasárnap tartották az idei hagyományos Kisboldogasszony-búcsút a Petőfiszálláshoz tartozó Pálosszentkúton. A Szűzanya születésnapja tiszteletére meghirdetett kétnapos egyházi eseményen ezúttal is részt vettek a kecskeméti Piarista Gimnázium diákjai, akik hetedik alkalommal zarándokoltak el a szentkúti pálos kegyhelyre.

A szombati programok sorát Puskás Antal pálos szerzetes „Meddig nyúl a nyúl?” című előadása nyitotta. Az eseménysor tanévnyitó szentmisével folytatódott. Este nyolc órakor Bátor Botond, a pálos rend magyarországi tartományfőnöke celebrált ünnepi szentmisét, amely fáklyás körmenettel ért véget. Éjfélben a megholtakért tartottak szentmisét, majd vasárnap reggelig elsőpénteki engesztelő virrasztás kezdődött Magyarországért, a kegytemplomban.

A vasárnapi ünnepi szentmisét Csóka János, a pécsi pálos kolostor házfőnöke mutatta be, a pálos szerzetesek, valamint több meghívott vendégpap koncelebrálásával. A szentmise a hagyományos körmenettel zárult. A kegytárgyak megáldása, illetve megszentelése után Csóka János atya megáldotta a gyermekeket a Prágai Kis Jézus szobránál.

A vasárnapi ünnepi szentmiséről idén sem maradtak el a kiskunfélegyházi Szent István egyházközség zarándokai, akiket ezúttal Kapás Mihály atya vezetett. A népes zarándokcsoport útközben megszentelte a közelmúltban felújított Csólyosi úti feszületet és Mária-szobrot.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány